Tetőzéskor is a 2013-as szint alatt maradhat a vízszint

A legfrissebb becslések szerint a maximális vízszint 40 centiméterrel alacsonyabb lesz, mint a 2013-as nagy árvíz idején - írja az Economx. A tetőzést szombatra várják a Dunakanyarban és Budapesten. Az előrejelzések szerint 850 centiméteren.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság a Kossuth Rádióban elmondta, a vízgyűjtő területeken már nem esik az eső, így az áradásnak nincs utánpótlása, ugyanakkor a hó olvadásából származó víz lassíthatja az apadást.
Siklós Gabriella hozzátette, a Dunán egyre több helyen harmadfokú a készültség és nagyon gyorsan emelkedik a víz szintje a Dunakanyarban és Budapesten is. A fővárosban a rakpart szintjét - ami 645 centiméter - kedden 22 órakor érte el a víz, ami szerda reggelre már 683 centiméteren állt. A Szigetközben csütörtök reggelre, Komáromnál és Esztergomnál pedig csütörtök este, péntek reggel tetőzhet a víz. A fővároshoz közelebb lévő településeknél, illetve a Dunakanyarban pedig pénteken a nap második felében érheti el az ár a maximális magasságát. Budapesten pedig szombaton lehet a tetőzés.

Katonák dolgoznak az árvízi védõgát építésen Dunabogdányban 2024. szeptember 18-án.
MTI/Máthé Zoltán

Megjegyezte, hogy 2013-ban 891 centiméteren tetőzött az árvíz a Dunán Budapestnél, most körülbelül 850 centiméteres maximális magasságra számítanak.
Emlékeztetett: a 2013-as nagy árvíz óta komoly fejlesztések történtek a Duna Győr feletti szakaszán lévő töltéseken, mintegy 120 kilométer hosszan, így most sok település nagyobb biztonságban van, mint korábban.
Forrás: Economx, Kossuth Rádió
Fotók: MTI/Máthé Zoltán