Pesti Srácok

Tizenegy hónapja töretlenül nő a fizetések vásárlóereje

null

Már tizenegyedik hónapja emelkedik töretlenül a fizetések reálértéke, ami mellett a foglalkoztatottság is folyamatosan bővül. 2010-hez képest 1 millióval dolgoznak többen, miközben egy átlagos magyar munkavállaló több mint háromszor magasabb fizetést vihet haza - így kommentálta hétfőn kiadott közleményében a legfrisseb kereseti adatokat Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Idézte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait, amelyek szerint 2024 júliusában a bruttó átlagkereset 636 700 forintra nőtt, így az év hetedik hónapjában is kiemelkedő volt a hazai bérnövekedés üteme. A bruttó átlagkereset az előző év azonos időszakához képest 78 ezer forinttal, azaz 14 százalékkal emelkedett. Júliusban a reálbérek kiemelkedő mértékű növekedése tovább folytatódott, a fizetések vásárlóereje 9,4 százalékkal nőtt. Ez továbbra is az alacsony szintre szorított és ott is tartott infláció, valamint a magas bérnövekedésnek köszönhető. A vásárlóerő nagymértékű emelkedése hozzájárul a fogyasztás, így a gazdasági teljesítmény növekedéséhez - állapította meg Czomba Sándor. Az államtitkár hozzátette: a kormány továbbra is elkötelezett amellett, hogy - különösen a minimálbér tekintetében - tovább fokozza a bérek növekedési ütemét, ezáltal kiemelten támogatva az alacsonyabb jövedeleműeket.

– mondta Magyar Péter.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.