reálbér-emelkedés
Májusban közel 15%-kal nőttek a reálbérek
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján 2024 májusában továbbra is erőteljesen emelkedtek a bérek. A bruttó átlagkereset 652 ezer forintra nőtt, vagyis az előző év azonos időszakához képest több mint 84 ezer forinttal, azaz 14,8%-kal növekedtek a fizetések - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.A KSH szerint jelentős mértékben, több mint 10 százalékkal nőtt a reálbér decemberben, a bruttó átlagkereset 655 600 forintra nőtt
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2023 decemberében 655 600 forintra emelkedett a bruttó átlagkereset, ami azt jelenti, hogy éves viszonylatban 16,4 százalékkal, azaz több mint 92 ezer forinttal emelkedtek a fizetések – emelte ki a legfrissebb adatokat értékelve Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.Nagy Márton: az infláció gyakorlatilag összeomlott, már 4 százalék alá szorította vissza a kormány
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2024 januárjában az egy évvel ezelőtti tetőzéséhez képest kevesebb mint hatodára, 3,8 százalékra szorította vissza az infláció mértékét a kormány. Éves alapon a háztartási energia ára 11,3 százalékkal, az üzemanyagok ára 11,9 százalékkal, a tartós fogyasztói cikkek ára 1,4 százalékkal csökkent - emelte ki a legfrissebb adatokat elemezve Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.Ajánljuk még











