Pesti Srácok

Több mint félmilliárd forint vis maior támogatást ítéltek oda 31 önkormányzat támogatására

Több mint félmilliárd forint vis maior támogatást ítéltek oda 31 önkormányzat támogatására

Az önkormányzatoknak nyújtott vis maior támogatás célja, hogy az emberek a jövőben nagyobb biztonságban élhessenek, illetve ha valamilyen természeti csapás éri a közösségi tulajdont, akkor azt minél hamarabb helyre tudják állítani - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden Budapesten, a vis maior támogatások odaítéléséről szóló okiratok átadásán.

Navracsics Tibor elmondta, összesen 652 millió forint értékben ítéltek meg támogatást 31 önkormányzat részére, amelyek valamilyen természeti csapás következtében kárt szenvedtek, illetve a természeti csapásokra való felkészülés keretében védműveket erősítettek meg. A miniszter emlékeztetett rá, hogy két héttel ezelőtt is 600 millió forint értékben nyújtottak vis maior támogatást az önkormányzatoknak ugyanezen feladatokra.

-fogalmazott a miniszter.

PestiSracok facebook image

A támogatásokról szóló okiratokat Navracsics Tibor mellett Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Németh Szilárd, Riz Gábor, Czunyiné Bertalan Judit kormánybiztosok, Hörcsik Richárd (Fidesz), Riz Gábor (Fidesz) Cseresnyés Péter (Fidesz), Vécsey László (Fidesz) országgyűlési képviselők, Széles András, Erős Gábor, Pajtók Gábor József, Nagy Csaba vármegyei választókerületi elnökök adták át.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.