Pesti Srácok

Trump az elnökjelölti vitában is Orbán Viktort emlegette

Trump az elnökjelölti vitában is Orbán Viktort emlegette

Donald Trump volt amerikai elnök, republikánus elnökjelölt, az Egyesült Államok mostani rossz gazdasági helyzetéért a jelenlegi vezetést hibáztatja. Mint fogalmazott kedd este az első televí­ziós vitában Kamal Harris-szel, milliók özönlenek az országba, akik elveszik az emberek munkáját. Kamala Harris alelnök, demokrata elnökjelölt ismét középosztálybeli gyerekkorával próbált szimpatikusnak tűnni. A vitában óriási elismerés érte hazánkat és a magyar miniszterelnököt, Donald Trump Orbán Viktortól idézett.

Philadelphiában tartották helyi idő szerint kedd este az első televí­ziós vitát a republikánus és a demokrata elnökjelölt, Donald Trump volt amerikai elnök és Kamala Harris jelenlegi alelnök között. Az esemény kulcsfontosságú volt a demokraták számára, az eredeti elnökjelöltjük, Joe Biden amerikai elnök ugyanis csúfosan leszerepelt a június végi televíziós vita során.

Elsőként a megélhetési költségekről kérdezték az elnökjelölteket. A vitában Kamala Harris a középosztálybeli gyerekkorával igyekezett szimpátiát kelteni, és azt állította, hogy ő az egyetlen ember a színpadon, akinek van terve a középosztály felemelésére, mégpedig az, hogy „lehetőség gazdaságot” épít fel. Kiterjesztené a gyerekes családoknak járó adócsökkentést és adókedvezményt adna az induló kisvállalkozásoknak. Trumpot ellenben azzal vádolta, hogy ő a milliárdosok és a nagyvállalatok adóját csökkentené, valamint 20 százalékos forgalmi adót vezetne be a mindennapi árucikkekre.

Trump ezt azonnal cáfolta. A volt elnök viszont jelentés mértékű vámok bevezetéséről beszélt.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a volt elnök, hozzátéve, hogy elnöki ciklusa alatt szintén voltak vámok, és ezek nem vezettek az infláció megugrásához.

Most viszont „olyan infláció van, amilyet még nagyon kevesen láttak” – hívta fel a figyelmet Joe Biden amerikai elnök rossz gazdaságpolitikájának következményeire a politikus. Mint mondta, ez katasztrófa nem csupán a középosztály, de minden amerikai számára, ráadásul milliók özönlenek az Egyesült Államokba, akik elveszik a jelenleg az afroamerikaiak és a spanyolok által betöltött állásokat.

– emelte ki.

Elnökként az amerikai történelem legerősebb gazdaságát hozta létre, és ezt újra megcsinálná – ígérte.

Harris szerint Trump kereskedelmi háborút vívott, ami sosem látott kereskedelmi hiányt eredményezett az Egyesült Államokban. Trump erre marxistának nevezte Harrist, akit marxista közgazdász professzor apja „jól tanított”.

A volt elnök szerint a demokraták radikálisak az abortusz kérdésében. Szerinte ugyanis a kérdés több mint fél évszázada megosztja az országot, és most az történt, amit a jogászok is szorgalmaztak: a szabályozás visszakerült az egyes államokhoz.

Harris ezzel szemben úgy fogalmazott, hogy büszkén írna alá egy olyan törvényt, amely szövetségi szinten engedélyezné az abortuszt. Egyúttal azzal vádolta Trumpot, hogy támogatja a teljes abortusztilalmat, amit a volt elnök cáfolt.

– szegezték Harrisnek a kérdést.

Kamala Harris szerint megpróbáltak elfogadtatni egy javaslatot a határ megerősítéséről, azonban ezt a republikánusok leszavazták, mert „Trump felhívott néhány embert a kongresszusban”. Szerinte a volt elnök nem foglalkozik az egyszerű amerikaiakkal, ő viszont olyan elnök lenne, aki őket helyezi előtérbe.

Trump erre reagálva elmondta, az emberek vissza akarják venni az országukat. Az elmúlt három és fél év alatt Amerika hanyatlott, ami pedig most folyik az országban, az a harmadik világháborúhoz vezet.

– szögezte le a volt államfő, hozzátéve, hogy akkor Amerika olyan lesz, mint „Venezuela nagyban”.

Harris megjegyzésére, miszerint több korábban Trumppal dolgozó republikánus is a volt elnök ellen fordult, úgy reagált, hogy többnyire olyanokról van szó, akiket a rossz munkájuk miatt nem túl kegyesen kirúgott. Ezzel szemben a demokraták senkitől nem szabadultak meg, hiába végeztek rossz munkát – jegyezte meg.

Biden és Harris sok millió embert, köztük bűnözőket, terroristákat, drogdílereket engedtek be.

– fogalmazott Trump.

A bűnözés egy új formájával áll szemben Amerika, ezt pedig migránsbűnözésnek hívják – mutatott rá, amire Harris azzal vágott vissza, hogy Trump ellen büntetőeljárások sora indult.

Trump szerint ezeket az ügyeket a demokraták azért indították ellene, mert ő a politikai ellenfelük. A legtöbbet ezek közül megnyeri, a többi esetben pedig a fellebbezést fogja megnyerni – mondta a volt elnök, hozzátéve hogy a jelenlegi kormányzat fegyverként használja az Igazságügyi Minisztériumot.

Kamala Harrist a politikai köpönyegforgatásáról is megkérdezték a vitában, amire az alelnök úgy válaszolt, hogy „az értékei nem változtak”, és nem fogja betiltani a rétegrepesztést, mert többféle energiaforrásba kell befektetni ahhoz, hogy csökkenteni lehessen a külföldi olajtól való függést, majd gyorsan áttért a lakásépítés fontosságára.

Trump szerint Harris legalább tizenkét politikai kérdésben mond ma mást, mint korábban.

Emlékeztetett továbbá, hogy az alelnök támogatta a rendőrség forrásainak megvonására vonatkozó követeléseket, és pénzt gyűjtött a minnesotai bűnözők kiszabadítására. Abban is kételkedik, hogy Harris valóban engedélyezné a rétegrepesztést Pennsylvaniában.

Magyar Nemzet; Fotó: MTI/AP/Alex Brandon

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.