Pesti Srácok

A baloldal szerint Kamala Harris házasságtörő és erőszakos férje a férfiasság mintapéldája

A baloldal szerint Kamala Harris házasságtörő és erőszakos férje a férfiasság mintapéldája

Alexandria Ocasio-Cortez szerint Kamala Harris férje, Doug Emhoff testesíti meg a férfiasság ideálját, és azt mondja: „büszkének kellene lennünk rá.” Ezt egy baloldali politikus mondta, akik az elmúlt években szisztematikus támadást indítottak a férfiak és a férfiasság ellen, depresszióba taszítva ezzel tömegeket, főleg fiatal férfiakat, különösen akkor, ha fehérek. Most azonban mégis, egy fehér középkorú férfi lett a woke kommunisták férfiideálja – valaki, aki megcsalta a feleségét, teherbe ejtette a dadát, és rendszeres szexista megjegyzéseket tett női munkatársaira, illetve lelkileg bántalmazta őket. Úgy tűnik, ez az igazi baloldali férfi. Mondjuk nincs itt semmi meglepő.

A kampányidőszakban a kelleténél sokkal kevesebb szó esett Kamala Harris férjéről, aki ugyan nem politikai szereplő, de a párválasztás remekül mutatja, hogy milyen értékrend szerint él a demokraták elnökjelöltje.

Doug Emhoffról pedig elég sok szaftos dolgot lehet tudni, például azt, hogy több mint egy évtizede megütötte egy volt barátnőjét, részegen, és ezeket a vádakat nem is tagadta le. De ha ez még nem lenne elég, az első házassága csúnyán végződött, mert feleségét megcsalva viszonyt folytatott gyermekeinek tanárnőjével, aki teherbe is esett az affér során. Najen Naylor azonban nem tartotta meg a gyermeket.

És úgy tűnik, ez az ideális férfi a woke baloldalon, ugyanis Alexandria Ocasio-Cortez elismerően nyilatkozott Doug Emhoffról, akit véleménye szerint a férfiasság ideális megtestesítőjének tart.

PestiSracok facebook image

– mondta Ocasio-Cortez a University of Nevada, Las Vegas diákjainak.

Ízlelgessük egy kicsit: biztonság, a párját hagyja ragyogni. Világos.

Ocasio-Cortez továbbá dicsérte Emhoff személyiségét is, amit a férfiasság egy példamutató formájának tart.

Ocasio-Cortez arról is beszélt, hogy sok „rossz példa” van a férfiasságra és a férfiakra. Hozzátette, hogy „Doug valóban ellenpélda – második úriemberként – igazi ellentétben áll ezzel.”

Ja, igen: Emhoff titulusa az alelnök férjeként nem más, mint a Second Gentleman, vagyis második úriember, ami egyszerre szánalomra méltó és nevetséges is.

Ocasio-Cortez nemrégiben azt is megjegyezte, hogy a férfiak számára a férfiasság a „család védelmét” jelenti, és ennek része az is, hogy „Kamala Harrisre szavaznak, és biztosítják, hogy a nők jogai és testünk védelme biztosítva legyen.” Emellett támogatja az abortuszt.

Emhoffot, azon túl, hogy megvádolták az exbarátnőjének megütésével, egykori házassága alatt a gyermekeinek dadájával folytatott viszonyt, amely terhességgel végződött. Korábbi munkatársai közül többen azt állították, hogy szexista „szemétláda” volt, és visszaélt a hatalmával azokkal a nőkkel szemben, akik nem viszonozták a flörtjeit.

De félreértés ne essék, az összes többi fehér férfival baj van az USA-ban – ezt kommunikálja legalábbis a baloldal évek óta. Nem véletlen, hogy fiatal férfiak tömegesen mentek át Trump oldalára, és most tulajdonképpen minden eszközt bevetnek, hogy visszaszerezzék ezeket a szavazókat: valószínűleg ebben az esetben is erről van szó.

Fotó: MTI/AP/Stephanie Scarbrough

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.