Pesti Srácok

A Hajrá Olaszország frakcióvezetője szerint ahogyan ’56-ban a magyarok, az európai népek ma is szabadságukért küzdenek

A Hajrá Olaszország frakcióvezetője szerint ahogyan ’56-ban a magyarok, az európai népek ma is szabadságukért küzdenek

A magyarok bátorsága legendásnak számított Olaszországban, és ahogyan ’56-ban a magyarok, az európai népek ma is szabadságukért küzdenek – jelentette ki Maurizio Gasparri, a Hajrá Olaszország párt szenátusi frakcióvezetője a nemzeti ünnep alkalmából.

Maurizio Gasparri elmondta, hogy 1956-ban született, de a magyar forradalom huszadik évfordulóját már fiatal jobboldali aktivistaként ünnepelte meg.

– hangoztatta a Hajrá Olaszország (FI) kormánypárt felsőházi frakcióvezetője. Gasparri emlékeztetett, hogy az olasz jobboldaliak az Előre, budai srácok című dalt énekelték a magyar forradalmár fiatalok bátorságára utalva: “szerettük a magyarokat, ismertük történeteiket és szenvedésüket, szabadság iránti vágyukat”. Az olasz politikus hangsúlyozta, hogy az ’56-os magyarok mítoszt képeztek, és ahogyan ők harcoltak a diktatúra és a kommunizmus ellen, az európai népek ma is a szabadságukért küzdenek. Megjegyezte: nem ért egyet a Magyarországgal szembeni mai “kampányokkal, támadásokkal, lenézéssel”, mivel egy demokratikus és jelentős országról van szó, amely hozzájárul Európa építéséhez.

PestiSracok facebook image

– mondta Maurizio Gasparri, aki a nemzeti ünnep alkalmából a magyar nagykövetség nagyszabású fogadásán vett részt. Jelen voltak az európai és nemzetközi diplomácia, az olasz politikai, kulturális és sportélet képviselői.

A fogadást megelőzően Róma belvárosában az 1956-os emléktáblánál tartottak megemlékezést, ahol egykor a magyar menekült diákok háza állt. A Kovács Ádám Zoltán nagykövet vezette megemlékezésen Pintér Lajos veronai tiszteletbeli főkonzul szólalt fel, aki 1956 decemberében érkezett meg Olaszországba. Kijelentette, hogy az Európai Unió vezető intézményei “nem tudják, mit beszélnek”, amikor Olaszországot rasszizmussal és a menekültekkel szembeni rossz bánásmóddal vádolják.

– jelentette ki.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.