Pesti Srácok

A Tusk-diktatúra az EP-ben is folytatja a tisztogatást, az európai baloldal cinkos támogatásával

A Tusk-diktatúra az EP-ben is folytatja a tisztogatást, az európai baloldal cinkos támogatásával

Magyarország kiáll a Jog és Igazságosság (PiS) lengyel párt politikusai mellett, és elítél mindenfajta politikai alapú meghurcolást - jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban.

A strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) egyhetes őszi ülésszakának szerdai vitanapját követően Németh Zsolt elmondta, a közgyűlés szavazást tartott Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettes mentelmi jogának felfüggesztéséről. Hangsúlyozta:

Németh Zsolt az Európa Tanács konzervatív frakciójának vezetőjeként elmondta: a képviselőcsoport kezdeményezte, hogy a Marcin Romanowski mentelmi jogának felfüggesztésére vonatkozó lengyel kérést a testület ne fogadja el. Tájékoztatása szerint azonban a tanács baloldali többsége megszavazta a mentelmi jog felfüggesztésére vonatkozó kérést, ami a konzervatív frakció szerint ellentétben áll a védekezéshez való alapvető normákkal.

PestiSracok facebook image

-hívta fel a figyelmet a frakcióvezető.

-húzta alá. Azt mondta, Magyarország elítél mindenfajta politikai alapú meghurcolást, és hozzátette: "nekünk is volt benne részünk, és nekünk is nagyon fontos volt a lengyelek támogatása. Az érintett politikusok a mi támogatásunkat is élvezik a kétoldalú és a nemzetközi kapcsolatok szintjén egyaránt. Elvárjuk, hogy Lengyelország szavatolja a független igazságszolgáltatás működését." A parlamenti közgyűlés szerdai vitapontjait sorolva a fideszes politikus a Bosznia-Hercegovináról szóló Európa tanácsi jelentés jelentéstevőjeként elmondta: az országban számos jelentős és meghatározó változás történt a legutóbbi, 2018-as jelentés elfogadása óta. Bosznia-Hercegovina teljesítette mind az Európai Unió, mind pedig az Európa Tanács által szabott feltételeket, egyebek mellett korrupcióellenes, valamint a bíróságok függetlenségéről szóló törvényeket fogadtak el. Ezek lehetővé tették, hogy az ország meginduljon az európai integráció útján úgy, hogy idén márciusban az Európai Unió tagjelölti státuszt adott Bosznia-Hercegovinának - emlékeztetett.

-fogalmazott.

-húzta alá a politikus.

-fogalmazott Németh Zsolt, majd hozzátette: az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnöksége keresi a lehetőségét annak, hogy meggyorsítsa a Nyugat-Balkán európai integrációs folyamatát, és azt szeretné, ha ezen a területen minden egyes nyugat-balkáni ország már a magyar elnökség ideje alatt komoly előrelépést könyvelhetne el.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?