Pesti Srácok

Bepipult a Transparency International Magyarország a Szuverenitásvédelmi Hivatalra

null

A Transparency International Magyarország (TIM) szerint törvénysértő a Szuverenitásvédelmi Hivatal rájuk vonatkozó jelentése, ami miatt jogi lépéseket is terveznek.

A szervezet azt közölte kedden az MTI-vel, hogy a június 18-án indított vizsgálat nyomán készült, a hivatal honlapján hétfőn közzétett jelentés a "kommunista ideológia nyugati-imperialista összeesküvés-elméleteit megszégyenítő kitalációkkal", tárgyi tévedésekkel és súlyos csúsztatásokkal terhelt. Hozzátették: az év elején felállított, évi hatmilliárd forintból gazdálkodó állami szerv úgy tette közzé a TIM-ről szóló "vádiratát", hogy még a saját működését megalapozó törvény előírásait sem tartja tiszteletben.

A jelentéstervezetet ugyanis annak véglegesítése előtt meg kellett volna kapnia az érintettnek, és az észrevételeikre a hivatal köteles lett volna válaszolni, minderre azonban nem került sor - írták.

PestiSracok facebook image

- fogalmaztak.

A jelentés foglalkozik a Transparency International (TI) berlini titkársága által évente összeállított korrupcióérzékelési indexszel is. Annak módszertana nyilvános, tehát a megismerése érdekében kár volt eljárást indítani a TI Magyarország ellen - olvasható a közleményben.

- írták.

A továbbiakban alaptalannak nevezték azt a kijelentést, miszerint a TI Magyarország működése nem átlátható. Közölték: a szervezet minden törvényi előírásnak eleget téve, és még azon is túl, önként vállalt könyvvizsgálói jelentéssel kibővítve teszi közzé évente a közhasznúsági beszámolóját.

Felidézték, a szuverenitásvédelmi törvényt több civil szervezettel együtt a TI Magyarország már annak elfogadása előtt is bírálta. A szervezet, miután a Szuverenitásvédelmi Hivatal idén nyáron "egyedi – átfogó jellegű – vizsgálatot” indított ellenük és az Átlátszó.hu-val szemben, alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, mivel mind a hivatal létét, mind az azt megalapozó törvényt alkotmányellenesnek tartja.

- áll a közleményben.

A hivatal jelentését itt ismerheti meg.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.