Pesti Srácok

Cannes-ban már most oda vannak a Hunyadi sorozatért

null

Cannes-ban ma eldördül a startpisztoly: a nagyszabású Hunyadi sorozat első része Európa legnagyobb televíziós és filmes szakmai rendezvényén debütál. A főszereplő Hunyadi Jánost a fiatal erdélyi színész, Kádár L. Gellért alakítja, akit a helyszínen értünk utol, és mutatjuk a premierre készült új, az eddiginél látványosabb előzetest is.

Új előzetes jelent meg a Beta film és a Nemzeti Filmintézet által támogatott Hunyadi sorozatról, amely a külföldi piacon a Rise of the Raven (A holló felemelkedése) címmel fut majd. Amíg a korábbi teaserben inkább a szerelem, az intrika és az a személyes küzdelmek álltak a középpontban, a most bemutatott trailer a harcok és a tettek mezejére kalauzolja a nézőket, egy látványos csatajelenettel is szolgálva.

A Bán Mór nagy sikerű regényciklusára épült sorozat első része a tegnap kezdődött cannes-i MIPCOM-on (Marché International des Programmes de Communication) ma délután lép a nemzetközi szakmai közönség elé; ez az első olyan magyar vonatkozású alkotás, amely a szervezők szerint vörös szőnyeges bevonulást ér. A hírről, illetve a produkcióról korábban a Variety amerikai filmes magazin is exkluzív anyagban számolt be. A Hunyadi magyar származású producere, Robert Lantos, aki nem mellesleg a Bán Mór-könyvek régi rajongója is, akkor így beszélt a „szerelemprojektjéről”:

PestiSracok facebook image

A végül több mint 20 milliárd forintból, közép-kelet-európai koprodukcióban készült, tízrészes széria Hunyadi János szinte teljes élettörténetét felöleli a kisgyerekkorától a haláláig, a hadvezér külső és belső harcait egyaránt megjelenítve, egyben betekintést nyújtva a korabeli Európa rendkívül mozgalmas és dinamikus politikai játszmáiba.

Különlegesség még, hogy a forgatáson több mint hatszáz nemzetközi színész és kaszkadőr vett részt, a szereplők pedig, a minél nagyobb fokú történelmi hitelesség érdekében mind saját anyanyelvükön szólalnak meg.

A főszereplő Hunyadi Jánost a 28 éves erdélyi magyar színész, Kádár L. Gellért alakítja, akit Cannes-ban, a bemutató előtt értünk utol egy rövid helyzetjelentés erejéig. – mondja a háromszéki származású fiatal színész, aki a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházból indulva lett minden idők legnagyszabásúbb magyar koprodukciós alkotásának kulcsfigurája.

Arra a kérdésre, milyen Hunyadi Jánost fogunk látni az iskolai történelemkönyvekből ismert képhez képest, úgy felel, a cél, hogy minél árnyaltabban, színesebben tudják ábrázolni ezt a rendkívüli hőst. Ezért az érzelmi skála széles spektrumát bejárják együtt a fiatalkori dühtől – ami a törökök által lemészárolt családja miatti bosszúvágyból fakad – ennek fokozatos kontrollásásáig és cselekvő erővé alakításáig, és persze a magánéleti-szerelmi szálnak is lényeges szerep jut.

Ennek megfelelően ő is igyekezett a lehető legőszintébben és legtisztábban megmutatni Hunyadi János jelenét, az érzéseit, a kielégített és ki nem elégített szükségeit, valamint a mindezekből fakadó akár pozitív, akár negatív érzelmeit, gondolatait.

– magyarázza Kádár L. Gellért.
Külön kiemelve, milyen hálás a sorozat alkotóinak, mert bár a casting idején még messze nem volt tökéletes Hunyadi János szerepére, a nyugalmában és a fizikumában meglátták benne a lehetőséget, és elegendő időt adtak a testi-lelki felkészülésre.

Az eredményt pedig hamarosan mi is láthatjuk majd, A Kádár L. Gellért mellett sok más mellett Rujder Vivient (Szilágyi Erzsébetet), Törőcsik Franciskát (Brankovics Mara), Fekete Ernőt és Gálffi Lászlót, a nemzetközi színészgárdában pedig többek között Laurence Ruppot (Barbárok) és Karel Rodent (A Bourne-csapda) is felvonultató Hunyadi itthoni premierje előreláthatólag 2025 elején, a TV2-n lesz.

Forrás: Mandiner, fotó: Magyar Nemzet