Pesti Srácok

Csárdi Antal szerint már nem is igazi ellenzéki párt az LMP, ezért lépett ki

null

Csárdi Antal, a szegény ember Magyar Pétereként még múlt héten megígérte, hogy most hétfőn elmondta, miért hozta meg az LMP– ezek szerint eddig létező– országgyűlési frakcióját bedöntő lépését, miszerint kilép a képviselőcsoportból és a pártból is, ez pedig meg fogja rengetni a magyar közéletet. Most pedig valóban fény derült a titokra, Csárdi Antal bő négy hónappal a választásokat követően megtudta, hogy Ungár Péter valamikor beszélt Rogán Antallal, ez pedig elfogadhatatlan. A magyar közélet pedig áll, mint a cövek.

A 444-nek adott hosszas interjút Csárdi Antal, amelyből kiderül, szeptember 12-én tudta meg, hogy az informátora szerint Ungár Péter valamikor januárban egyeztetett Rogán Antallal, állítólag a kampánystratégiát illetően. Azt azonban nem szabad megtudni, hogy ki volt az informátor, vagy hogy pontosan mi volt az információ, mert az nagyon titkos.

Azt azonban megtudhatta magyar közélet megremegését Csárdi Antaltól váró olvasó, hogy nem fotós az erről szóló bizonyíték, ahogy hangfelvétele sincs a képviselőnek, mert ő nem megy be sehova diktafonnal a zsebében. Pedig igény volna rá, ugyebár.

Ha már diktafon, szóba került Magyar Péter is, akivel Csárdinak állítása szerint nincs kapcsolata, de kíváncsi lenne a KEHI-jelentésben álló Diákhitel szerződések megkötésének körülményeire. Mi meg arra, hogy ha Hadházy bűncselekményt sejt, akkor miért nem feljelentést tesz ahelyett, hogy Magyar tüntetésén szónokol. Ahogy arra is, hogy az említett szerződések mikor lesznek propaganda kreálmányok Csárdi szerint, amivel csak az igazellenzéki Magyart bántja a hatalom.

PestiSracok facebook image

A Várnegyed-Belváros országgyűlési képviselője egyébként azt is elmondta, szerinte megszűnt ellenzéki pártként működni az LMP, ezért távozott annak soraiból, a saját jövőjéről pedig nincsenek tervei, ezért természetesen soha nem is hallott a Duna Pártról, amely Columbo felesége helyett a Tisza Párja (sic!) lenne, amit úgy tűnik, már soha nem fogunk látni a vásznon.

Mindannyiunk érzéseit pedig Kocsis Máté foglalta össze legvelősebben, mikor közösségi oldalán a magyar politikatörténet legsúlyosabb drámáját kommentálta.

–írta közösségi oldalán a Fidesz frakcióvezetője.

Forrás: 444, Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.