Pesti Srácok

Figyelmezette a rendőrség a fejszével fenyegetőző Magyar Péter szimpatizánst: "fejsze, csákány nem alapjog"!

Figyelmezette a rendőrség a fejszével fenyegetőző Magyar Péter szimpatizánst: "fejsze, csákány nem alapjog"!

Ismeretes, Magyar Péter a közmédia elleni tüntetésre készül. Zárójelben: az ellen a közmédia ellen, ahol néhány napja ő maga is kifejtette nézeteit. Ezzel kapcsolatban egy férfi az egyik posztjában agresszív, alpári stílusban fogalmazta meg a felhívását.

- hangzik el a felhívásban. Aztán egy posztban kijelentette, hogy fejszét is visz magával a demonstrációra. “Harcra fel!! – így nyomatékosította szándékait a brigádparancsnok egy másik bejegyzésben, amihez egy csákányos képet is csatolt.

A közösségi médiában buzdít egy férfi arra, hogy egy jogszerűen bejelentett, és a BRFK, mint gyülekezési hatóság által tudomásul vett gyűlés résztvevői fejszét vagy más szerszámokat vigyenek magukkal –ismertette röviden a helyzetet a Police.hu. A Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy bűncselekményt követ el, aki a gyűlés gyülekezési jogról szóló törvény szerinti békés jellegét biztosító korlátozásait megsérti (tilos a gyűlésen – ideértve az oda eljutást, illetve az onnan távozást is – az élet kioltására, személyi sérülés vagy súlyos anyagi kár okozására alkalmas dologgal megjelenni). Aki ilyet követ el, azzal szemben a rendőrség a leghatározottabban fog eljárni – közölte a rendőrség.

(Police.hu / Kiemelt kép: MTI/Hegedüs Róbert)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.