Pesti Srácok

Így söpört végig Milton, a pusztító hurrikán Floridán (videó)

Így söpört végig Milton, a pusztító hurrikán Floridán (videó)

A Milton hurrikán csütörtökön az Atlanti-óceánba torkollott, miután végigszántotta Floridát, ahol tornádókat okozott, majd heves viharokat hagyott maga után.

Már legalább hat halálos áldozatról számoltak be, hárommillió ember maradt áram nélkül, és súlyosbította az alig két hete érkezett Helene hurrikán pusztítását. A viharrendszer az utolsó órákban dél felé haladt, és 3-as kategóriájú viharként szerdán késő este ért partot Siesta Key-nél, Tampától mintegy 112 kilométerre délre. A károk széles körűek voltak, és a vízszint még napokig emelkedhet, de Ron DeSantis kormányzó szerint ez nem a „legrosszabb forgatókönyv”. A Tampa számára halálos viharhullám, amelytől tartottak, nem következett be, bár a kormányzó szerint a vihar egyes területeken akár 45 centiméternyi esőt is hozott.

– mondta DeSantis. Mint mondta:

Helyi idő szerint csütörtök hajnalban még mindig viharjelzés volt érvényben Florida keleti-középső partvidékének nagy részén és északon, Georgiáig. Trópusi vihar figyelmeztetés volt érvényben a partok mentén egészen Dél-Karolináig. A vihar sújtotta Hillsborough, Pinellas, Sarasota és Lee floridai megyék tisztviselői arra szólították fel az embereket, hogy maradjanak otthon, és figyelmeztettek a leszakadt villanyvezetékekre, az utakra dőlt fákra, a lezárt hidakra és az áradásokra.

– közölte Chad Chronister, a Tampának otthont adó Hillsborough megye seriffje a Facebookon. A Tampától beljebb fekvő Plant Cityben az áradás „teljesen elképesztő” volt Bill McDaniel városvezető szerint. A mentőalakulatok 35 embert mentettek ki az éjszaka folyamán. A vihar miatt Florida nagy részén kiesett az áramszolgáltatás, több mint 3,4 millió otthon és vállalkozás maradt áram nélkül a poweroutage.us honlap szerint, amely a közüzemi jelentéseket követi nyomon.

A Tropicana Field, a Tampa Bay Rays baseballcsapat otthona St. Petersburgban, tetőszerkezetét a heves szél darabokra tépte. A pályán törmelék hevert, de sérültekről nem érkezett jelentés. A vihar előtt az elsősegélynyújtókat egy ottani felvonulási területről szállították el. A St. Petersburg-i lakosok arról is beszámoltak, hogy a vezetékes vízszolgáltatás sem működött, miután egy vízvezeték-szakadás miatt a város leállította a szolgáltatást. Állami tisztviselők közölték, hogy az éjszaka folyamán több mint 40 mentést hajtottak végre, és a csapatok csütörtökön egyes területeken házról házra járnak majd.

(MN / Kiemelt kép: MTI/AP/Marta Lavandier)
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.