Pesti Srácok

Káosz uralkodhat a Momentumban - Fekete-Győr András valamiért hivatalosan még nem kezdeményezte mandátuma felfüggesztését

A momentumos politikusok Fekete-Győr András elítélését követően sem hajlandóak szóba állni a sajtóval. A politikus ugyan teátrálisan kivonult a Parlamentből, és bejelentette, hogy lemond, azonban ennek érdekében hivatalos lépéseket még nem tett - írja a Magyar Nemzet.

Fekete-Győr Andrást jogerősen bűnösnek mondta ki hivatalos személy elleni erőszak vádjában a Fővárosi Ítélőtábla, és felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A hatóságok társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal vádolták meg a politikust. Fekete-Győr András az ítéletet követően jelentette be, hogy önként lemond képviselői mandátumáról.

Azonban úgy néz ki, ennek érdekében még nem tett hivatalos lépéseket, a Magyar Nemzet szerette volna megtudni tőle, mikor mond le a mandátumáról, azonban a képviselő elérhetetlen volt telefonon. A lap stábjának azonban sikerült mikrofonvégre kapnia a Momentum frakcióvezetőjét, Bedő Dávidot. Ő azonban elkezdte a szokásos toposzokat hajtogatni, miszerint csak élő adásban hajlandó válaszolni bármilyen kérdésre. Néhány tőmondatban annyit elárult, hogy Fekete-Győr Andrással addig fog együtt dolgozni a parlamentben, amíg képviselői mandátuma tart, ez azonban szerinte Kövér Lászlón múlik.

PestiSracok facebook image
(MN / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.