Pesti Srácok

Matteo Salvini: megszületett az európai népek szövetsége, amely békét akar

Matteo Salvini: megszületett az európai népek szövetsége, amely békét akar

Megszületett az európai népek szövetsége, amely békét akar - jelentette ki Matteo Salvini, aki a Patrióták Európáért politikusai beszédei után zárta a Liga nagygyűlését a lombardiai Pontidában vasárnap.

Matteo Salvini a “A határok védelme nem bűncselekmény” feliratú színpadon európai és nemzetközi szövetségesei beszédei és videoüzenetei után szólalt fel.

- kiáltotta többször Salvini, “Soha!”- válaszolt mindannyiszor a tömeg.

PestiSracok facebook image

A Liga vezetője, olasz miniszterelnök-helyettes kijelentette, sem ő, sem az európai patrióták nem adják fel a békére, szabadságra, nemzeti döntéshozatalra, biztonságra való törekvést. Megemlékezett a Hamász terrorszervezet tavaly október 7-i izraeli támadása áldozatairól, és hangsúlyozta, hogy ugyanez a dátum az európai keresztények számára is jelentős az 1571-ben Lepantóban aratott győzelem miatt.

- mondta Matteo Salvini.

- mondta az olasz pártvezér.

Álbékepártiaknak nevezte az európai városokban a rendőrökre támadó palesztinbarát tüntetőket, brüsszeli ökoterroristáknak azokat, akik a zöld átmenet nevében fel akarják számolni az európai mezőgazdaságot és vállalatokat.

- sorolta Salvini. Megjegyezte, szélsőségesnek az iszlamista fundamentalizmus számít, amely “civilizációnk rákja”.

Hangoztatta, hogy Geert Wilders holland pártvezető védelem alatt él az iszlamista terroristák fenyegetései miatt, valamint

Azt mondta: őt az olasz baloldal irányította ügyészség támadja, amely hat évre börtönbe akarja zárni, mert kötelességét teljesítette, védte Olaszország határait és az olaszok biztonságát.

Pontida mezején a Liga politikusai, valamint a Patrióták Európáért küldöttségei szólaltak fel, miközben Jair Bolsonaro volt brazil elnök és Jordan Bardella, a francia Nemzeti Tömörülés (RN) vezetője videoüzenetet küldött. Bardella köszönetet mondott Orbán Viktornak, amiért a Patrióták az Európai Parlament harmadik legnagyobb pártcsoportja lett.

- mondta Bardella, arra utalva, hogy az EU soros elnökeként Magyarország kormányfője jövő héten tart beszédet.

- mondta Bardella.

Felszólalt Ondrej Knotek a szlovák ANO, Petr Macinka a cseh Sobe képviseletében. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) alelnöke Marlene Svarek kijelentette, azt akarja, hogy az európai fiatalok biztonságban sétáljanak Budapesten vagy nyugodtan szelfizzenek szilveszter éjszakáján a kölni dómnál,

- mondta. A portugál Chega vezetője, André Ventura azt mondta, a bevándorlók

Geert Wilders úgy vélte, az illegális bevándorlás

Wilders hangsúlyozta, hogy Hollandia után Magyarország is az úgynevezett opt-out záradékkal kíván élni, vagyis nem csatlakozik az EU diktálta migrációs paktumhoz.

Paolo Borchia a Liga EP-frakcióvezetője kijelentette, ha Németország lezárja határait, Svédország lefaragja a menedékkérők szociális támogatását,

Orbán Viktor felszólalását úgy konferálták fel, hogy

A magyar miniszterelnök beszéde végén olaszul az ismert olasz dal az Előre budai srácok refrénjét ismételte meg, a Liga fiataljait is üdvözölve.

Forrás: MTI, fotó: Facebook

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.