Pesti Srácok

Orbán Viktor: Brüsszel helytartóként működő kormányt szeretne Budapesten – Nézzék vissza nálunk a miniszterelnök rádióinterjúját!

A csütörtöki EU-csúcson ismertette az unió vezetőivel az ukrán elnök a "győzelmi tervét". Erről, valamint a közel-keleti helyzetről és a migrációról kérdezték Orbán Viktort a Kossuth rádió péntek délelőtti műsorában. Nézzék vissza nálunk a kormányfő reggeli rádióinterjúját!

Az EU-csúcson tapasztaltak alapján az ukrán "győzelmi tervre" és a tagállamok arra adott reakcióira vonatkozóan a kormányfő úgy fogalmazott: "vannak a többiek és vagyunk mi", azaz kétféle hozzáállás figyelhető meg a kérdésben. Mint mondta, Magyarország a kezdetek kezdetén bejelentette, hogy nem akarunk részt venni a háborús erőfeszítésekben.

– tette hozzá. A háború helyett tárgyalások kellenek, és meg kellene próbálni lezárni a harcokat. Orbán Viktor szerint nem szabad az európai gazdaságot tönkretenni a háború miatt.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

– mondta. Orbán Viktor nem tartja valószínűnek, hogy az ukránok valóban atombombát fejlesztenének ki, de mint mondta, "megriad a lehetőségétől az ember". A kormányfő szerint a háború kezdete óta az erő Oroszország javára csúszott el. Mint mondta, a jó ötlet az lenne, hogy legyen tűzszünet, és próbáljuk lezárni a konfliktust. Az EU összes országának háborús stratégiája van, nem pedig békestratégiája, és az Európai Néppárt a legerősebben elkötelezett a háború mellett.

Brüsszelben olyan Európát szeretnének, ami rossz a magyaroknak

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az Európai Néppárt egyértelműen kormányváltást akar hazánkban, és olyan kormányt, ami Brüsszel helytartójaként működik. A kormányfő szerint ebben a tervben benne van a háború is.

– tette hozzá. A két hete történt uniós vitában is kiderült, hogy az EPP meg akarja buktatni a magyar kormányt, és olyan politikát szeretne Magyarországon, ami Brüsszelnek kedvező. A kormányfő szerint ez 1944-et idézi, mikor a németek akarták megmondani, hogy mi történjen hazánkban.

– mondta Orbán Viktor. Akár békén is hagyhatnának minket.

– tette hozzá. Másik terület a rezsiárak. Magyarországon a legalacsonyabbak az árak, míg másutt ennek a többszöröse. A miniszterelnök szerint a magyar politika több területen sikeres, és ez is zavarja az uniós vezetőket, ezért az EPP mindent egy lapra tett fel, és találtak egy pártot, amit hatalomra akarnak juttatni.

A kormányfő szerint azonban ezek a támadások amik minket érnek, egyúttal megnövelik a tekintélyünket, erre példaként a nemzetközi kapcsolatok szorosabbra fűződését hozta fel:

– tette hozzá, kitérve arra, hogy a gazdasági és fejlesztési kérdésekben azért pozitív változásokra számít:

– jelentette ki.

Orbán Viktor: Ha nem versenyzünk, hanem bezárkózunk, akkor egyre rosszabbul fogunk élni

A gazdasági kérdések kapcsán a kormányfő kijelentette, hogy az új gazdaságpolitika része lesz a gyermekek után járó adókedvezmények megduplázása, a Demján Sándor Program. 2025-ben látványos változás lesz a mindennapi életben is

– jelentette ki az interjú végén Orbán Viktor.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.