Pesti Srácok

Nincs hálózat: Magyar Péter öccse a momentumos politikusokat irányítgatta 2020-ban

null

Az Index kollégáinak tömeges felmondását követő tüntetések hamar kormányellenes demonstrációba csaptak át, amelynek az élére a Momentum állt. Azonban a Magyar Nemzet most kiszúrta, hogy ezt nem önállóan tették, Magyar Péter öccse, Magyar Márton instruálta a lap átalakulását követő tüntetésen Fekete-Győrék csapatát. A dolog ogazi pikantériája, hogy később éppen az Indamédiánál helyezkedett el.

„Nem kell megállni, csak nagyon lassítani. Nagyon lassítani. Szuper” – többek között így vezényelte a menet élén haladva a momentumos politikusokat Magyar Péter öccse még 2020-ban. A felvételek tanúsága szerint Magyar Márton aktív alakítója volt a demonstrációnak, amit az Index munkatársainak csoportos felmondását követően szervezett, többek között a Momentum. A sajtószabadságért hívták utcára az embereket. Ez a "sajtószabadságharc" azonban nem gátolta meg abban, hogy 2023-tól az Economxnál dolgozzon, mint szerkesztő, műsorvezető. Csakhogy mint az közismert, az Economxot ugyanaz az Indamédia adja ki, mint az Indexet.

Magyar Mártonnak nem ez volt az egyetlen furcsa munkahelye: amúlt héten derült ki, hogy fizette az a cég, amelynek Magyar Péter a Diákhitel Központ vezérigazgatójaként a Kehi-jelentés alapján túlárazott megbízásokat adott. Sőt Magyar Márton a Magyar Nemzet beszámolója szerint havi 750 ezer forintért végzett kommunikációs tanácsadói feladatokat a Volánbusznál. Magyar Márton ugyanabban az évben dolgozott az állami vállalatnak, amikor Magyar Péter a cég igazgatóságában ült.

Forrás: Magyar Nemzet, Fotó:

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.