Pesti Srácok

Olimpia vagy nem olimpia: az itt a kérdés - a magyarok kétharmada szeretne egyeztetéseket az ötkarikás játékokról

null
A budapesti olimpiai pályázat két éven át zakatolt, miközben a magyar sport nem tudott jövőbeli rendezőktől megszokott fellendülést bemutatni.

A Závecz Research reprezentatív felmérést készített a MOB megbízásából arról, hogy a magyarok mennyire elutasítóak vagy támogatóak azzal kapcsolatban, hogy legyen az olimpiai elköteleződésről szóló döntést megelőzően alapos tájékozódás és felmérés a lakosság körében, írja az Index.

Mint ismert, korábban a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság közös tájékozódásra és döntés-előkészítő együttműködésre kérte fel Budapest Főváros Önkormányzatát. Valamint a két szervezet felkérte a Fővárosi Közgyűlést, a frakcióvezetőket és a főpolgármestert, hogy csatlakozzanak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgynevezett Tájékozódási Folyamatához.

Karácsony Gergely nemrég bejelentette, hogy a Fővárosi Közgyűlés elé terjeszti a budapesti olimpia kérdését, aközben kiderült, hogy a MOB már korábban megkezdte az olimpiáról való párbeszéd előkészítését, ugyanis a megbízásukból a Závecz Research 2024. október 20. és 24. között reprezentatív felmérést készített Budapesten és országosan.

Fotó: PS/Hatlaczki Balázs
PestiSracok facebook image

Ebben arra keresték a választ, hogy a magyarok támogatják-e, (mielőtt az olimpiarendezés komolyan szóba kerülhetne, hogy a budapesti önkormányzat bekapcsolódjon a NOB által – nem a pályázók és nem a jelentkezők, hanem – az érdeklődők számára felkínált tájékozódási szakaszba.

A közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a fővárosiak 61 százaléka szeretné, hogy legyen az olimpiai elköteleződésről szóló döntést megelőzően alapos tájékozódás és felmérés a lakosság körében, további 12 százalék pedig ennél erősebb álláspontot képvisel, ők feltétlenül az ország érdekében állónak tartják az olimpia megrendezését, azonban az ő akaratuk is csak akkor valósulhat meg, ha Budapest részt vesz a Nemzetközi Olimpiai Bizottság előzetes tájékozódási folyamatában. Az olimpiáról szóló beszélgetést a budapestiek 23 százaléka viszont teljesen elutasítja, míg 4 százalék nem foglalt állást.

Forrás: Závecz Research

A teljes magyar társadalom körében 53 százalékos arányban támogatják a pályázat alapos előkészítését magában foglaló eljárások szükségességét, és 11 százalékot értek el az olimpiapártiak, vagyis azok, akik feltétel nélkül a sportesemény megtartása mellett vannak. Összességében tehát a a magyarok kétharmada az olimpiáról szóló egyeztetéseket szeretne.

A teljes társadalomban azonban nagyobb az olimpiaellenesek aránya, mint a fővárosban, ugyanis a lakosság 29 százaléka szerint foglalkozni sem érdemes az olimpia kérdésével, hanem mindenképpen el kell utasítani azt.

Forrás: Index

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.