Pesti Srácok

Önös politikai érdekek szolgálatába nem lehet állítani a holokausztot, de Magyar Péter persze ezt is megtette

null

„A múlt század, sőt a történelem egyik legnagyobb tragédiája soha semmilyen körülmények között és semmilyen térfélen nem állítható önös politikai érdekek szolgálatába ” – fogalmazott Szalai Kálmán, a Tett és Védelem Alapítvány titkára Magyar Péter tegnap tett kijelentésére, amit a jobboldali újságírókra tett. A liberális, progresszív, haladó sajtó és politikusok kedvenc fegyvere, hogy jobboldali emberek kiragadott félmondataiból, szavaiból, légből kapott értelmezésekből kreálnak botrányokat, miközben ők maguk bárkire, bármit mondhatnak. Még kötőszavakat is nácinak, antiszemitának minősítenek, ha éppen az az érdekük. Miközben már hosszú ideje a progresszió nyakig ül az antiszemitizmusban és sok más rasszista ideológiában is, és élen jár a nácik és a kommunisták rémtetteinek relativizálásában. Magyar Péter a kommunista és náci propagandisták jó tanítványaként pont azzal vádolja a magyar jobboldalt, amit ő maga már elkövetett és elkövetni készül. Azt persze tudtuk, hogy soha senkire nem szokott tekintettel lenni, de a holokauszt relativzálása eddig nem volt meg neki. Ezt a hiányt most pótolta, tovább haladva a politikai ellenfeleinek dehumanizálása felé.

Magyar Péter tegnapi, közmédia elleni tüntetése nemcsak a létszámot tekintve volt kudarc, a Tisza Párt elnöke a Hitler-párhuzammal is alaposan mellélőtt. A politikus beszédében egyenesen Hitler tanítványainak nevezte „a fideszes propagandistákat”.

mondta felszólalásában.

PestiSracok facebook image

Magyar Péter kijelentésével kapcsolatban Szalai Kálmán, a zsidó civil szervezet Tett és Védelem Alapítvány (TEV) titkára elmondta, bár minden politikusnak nyilvánvalóan az a célja, hogy a győzelme érdekében hangzatos hangzatos kijelentéseket tegyen, a nagyotmondásnak, hatásvadászatnak is van egy határa.

– fogalmazott Szalai Kálmán.

Hozzátette, a XX. század legvéresebb időszakát a mai korhoz hasonlítani, az nem csak történelmi értelemben nem felel meg a valóságnak, az áldozatok emlékét is sérti. „, és nem felhasználható a napi politikai események kommentálásakor, értékelésében.

Arról nem is beszélve – folytatta az alapítványi titkár –, hogy a Tisza Párt vezetője akkor nyúlt ehhez az eszközhöz, amikor tudvalevő, hogy az elmúlt tizennégy évben a magyar kormány soha nem látott mértékű forráshoz juttatta a zsidó közösségeket azok felvirágoztatására. Ezenkívül számtalan olyan törvény és intézkedés is született, amelyek eredményeként ma Magyarország Európa legbiztonságosabb helye a zsidó közösségek számára.

– szögezte le Szalai Kálmán.

Mások is, többek között egy amerikai zsidó szervezet képviselője is elítélte Magyar Péter szavait

Bryan Leib, az amerikai CASEPAC ügyvezető igazgatója a Mandinernek nyilatkozva Magyar Péter szombati, közmédia előtt megtartott beszédéről elmondta: „Most tértem vissza Budapestről az Egyesült Államokba, ahol láttam Magyar Pétert, ahogyan Orbán Viktort és a Fideszt Adolf Hitlerhez hasonlítja. Ezek a legundorítóbb megjegyzések, amiket valakitől valaha hallottam, és őszintén szólva, úgy hiszem, éppen ő az, aki propagandát és hazugságokat terjeszt.

Forrás: Mandiner, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.