Pesti Srácok

Óvadék ellenében szabadlábon védekezhet a hét hónap óta vizsgálati fogságban tartott Michal Olszewski lengyel katolikus pap

null

Óvadék ellenében szabadlábra helyezhetik Michal Olszewski lengyel katolikus papot és az igazságügyi tárca két volt hivatalnokát, akit egy politikai hátterű ügy miatt március óta vizsgálati fogságban tartanak – döntött csütörtökön a varsói fellebbviteli bíróság.

A nem sajtónyilvános tárgyaláson hozott bírósági döntésről a pap ügyvédje, Krzysztof Wasowski tájékoztatta az újságírókat csütörtök délutáni sajtóértekezletén. Az őrizeteseket abban az esetben helyezik szabadlábra, ha befizetnek óvadékként fejenként 350 ezer zlotyt (32,5 millió forint) – közölte Wasowski. Hozzátette: az óvadék mihamarabbi megfizetésére fog törekedni.

A bíróság szabadlábra helyezés esetére elrendelte, hogy a gyanúsítottaknak hetente kétszer jelentkezzenek a rendőrségen, és nem hagyhatják el az országot. Az aktív lelkipásztori tevékenységéről ismert Michal Olszewskit, a Jézus Szent Szívének Papjai szerzeteskongregáció tagját és az igazságügyi minisztérium két volt hivatalnokát – középkorú nőket – március végén vették őrizetbe, majd letartóztatták. Mindhármukat „szervezett bűnözői csoportban" való részvétellel gyanúsították meg abban az ügyben, amely az előző, konzervatív kormány idején a tárca kötelékében működő Igazságosság Alap ügyével kapcsolatos.

Az ügyészség gyanúja szerint a pap által vezetett Profeto alapítvány annak ellenére kapta meg az Igazságosság Alap támogatását, hogy nem teljesítette a pályázat formális feltételeit. A támogatásból a Profeto a bűncselekmények áldozatai számára épített egy központot Varsóban. A 98 millió zloty (9,1 milliárd forint) értékű beruházás utolsó szakaszának finanszírozását a jelenlegi kormány leállította. Az Igazságosság Alap ügyében eddig 11 embert gyanúsítottak meg. Márciusban a nyomozó szervek házkutatást tartottak mások között Zbigniew Ziobro volt igazságügyi miniszternél. Michal Olszewski és a két hivatalnok támogatására az utóbbi időben több aláírásgyűjtés és imaakció indult.

PestiSracok facebook image

Múlt héten Varsó legforgalmasabb helyein a pap szabadon bocsátását szorgalmazó plakátok jelentek meg. Múlt hétfőn az ügyben éhségsztrájkot indított Jan Karandziej, az 1989-es rendszerváltás előtti lengyel antikommunista ellenállás egyik résztvevője, akihez az utóbbi napokban további négy, szintén ellenzéki múltú férfi csatlakozott.

Forrás: MTI; Fotó: Telegram

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.