Pesti Srácok

Saját képviselői váltották le Gödöllő polgármesterének főtanácsadóját

null

Gödöllő képviselő-testülete megszüntette csütörtökön Gémesi György polgármester főtanácsadójának, L. Péterfi Csabának a pozícióját. A történtek után a városvezető minden hatáskörétől megfosztotta Bárdy Péter alpolgármestert, mivel szerinte a megkérdezése nélkül intézkedett, és átlépte a határokat. Mindeközben a város Facebook-oldaláról kizárták a polgármestert, ahol a „puccskísérlet” hátteréről is beszámoltak - szúrta ki az Index.

Saját képviselői váltották le Gödöllő polgármesterének főtanácsadóját, L. Péterfi Csabát a csütörtöki képviselő-testületi ülésen. Gémesi György már 34 éve vezeti a várost, míg tanácsadója hosszú éveken át támogatta. Az indoklás szerint a képviselők már nem látták szükségesnek a pozíció fenntartását – számolt be róla Gödöllő város Facebook-oldala.

Gémesi György polgármester csütörtökön élő adásban jelentkezett be közösségi oldalán. Elmondta, hogy bizalmasának elbocsátását nem egyeztette vele Bárdy Péter alpolgármester, amivel átlépte a határokat. Hozzátette, hogy a politikust megérintette a hatalom közelsége, ezért minden hatáskörétől megfosztotta.

– írta Facebook-bejegyzésében Gémesi György polgármester. Hozzátette, hogy a város hivatalos Facebook-oldalát feltörték, így az ott megjelent hírek nem a város hivatalos álláspontját közvetítik.

A polgármester bejelentése után, csütörtök este egy terjedelmes bejegyzés jelent meg Gödöllő város Facebook-oldalán. A közleményt többek között Bárdy Péter alpolgármester és a képviselő-testület tagjai is aláírták.

Úgy látják, hogy Gémesi György polgármester „önmagához is méltatlan nyilatkozatokat tett” és próbálta azt a látszatot kelteni, „mintha valamiféle puccsról lenne szó”.

– hangsúlyozták a Facebook-bejegyzésben.

Mint írták, nem igaz, hogy váratlan volt a döntésük: „Az elmúlt években többször, az elmúlt egy hónapban három alkalommal jeleztük egyértelműen Polgármester úrnak, hogy L. Péterfi Csaba kabinetvezető úrnak a városban, illetve kollégáival szemben tanúsított magatartásával olyan szinten nem tudunk azonosulni, hogy kérjük a munkaviszonyának megszüntetését. Foglalkoztatása már régóta hatalmas károkat okoz nemcsak a hivatal, de a város közössége számára is, nem Gödöllő érdekeit szolgálja” – emelték ki.

(Index / Kiemelt kép: MTI/Lakatos Péter)
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.