Pesti Srácok

Szentkirályi Alexandra: a pozíciókon való osztozkodás, a hatalom körüli veszekedés leköti Karácsony és a baloldal minden energiáját

Szentkirályi Alexandra: a pozíciókon való osztozkodás, a hatalom körüli veszekedés leköti Karácsony és a baloldal minden energiáját

Amíg a másik oldalon megy a fazék körüli lökdösődés, addig mi megpróbáljuk a budapestiek ügyét előrébb vinni - mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

A frakcióvezető - akit a Fővárosi Közgyűlés pénteki alakulóülése kapcsán kérdeztek - mondta, a választók azt várják tőlük, hogy ne jogászkodjanak, ne zárt ajtók mögötti paktumokat kössenek, hanem haladjon például a közlekedési káosz megoldásának ügye, a hajléktalanság vagy a lakhatás ügye. Szentkirályi Alexandra közölte, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciója a budapestiekért fog dolgozni, a közgyűlésben konstruktívak lesznek, hogy a fővárosiak ügyei "haladjanak". Szentkirályi Alexandra szerint mindent elmond a pénteki alakulóülés sikerességéről, hogy nem sikerült főpolgármester-helyettest választani, de még jelölni sem, és nem tudott dönteni a testület a szervezeti és működési szabályzatáról sem.

-jegyezte meg. Hozzátette: amikor van baloldali főpolgármester és balliberális közgyűlési többség, azt gondolnák, hogy "intéződnek a dolgok", hamarabb születnek a döntések, ehelyett azt látják, hogy

PestiSracok facebook image

Kiemelte: annak ellenére, hogy látták "a szivárványkoalíción belüli csetepatét", a frakció három érdemi javaslatot vitt az alakulóülésre. Az egyik arról szólt, hogyan lehet rendezettebb, biztonságosabb a főváros, az aluljárók, a közterek és ebben eredményt is értek el, a főpolgármesternek ugyanis tárgyalnia kell a Belügyminisztériummal arról, hogy emeljék vissza a 2019 előtti szintre a rendőrség és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közös járőrözését - mondta. Közölte: a másik két témában - a hajléktalankérdésben és a köztisztaságéban - csak "fügefalevél szintű" előrelépések voltak. Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta:

Arra a felvetésre, hogy az alakuló ülésen részt vett Magyar Péter, a Tisztelet és Szabadság Párt elnöke, a frakcióvezető emlékeztetett: a legutóbbi ülésen Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke vett részt pártelnöként. Szentkirályi Alexandra szerint Magyar Péter azért volt jelen a pénteki ülésen, "mert felügyelnie kellett a tíz tiszás képviselőt, hogy a paktumból, ami a szivárványkoalícióban megkötetett, senki nem szavaz ki". Úgy vélte, "a szivárványkoalíció" tagjai között "még a pozíciókon folyik a vita, de igazából az egymás tenyerébe csapás már megtörtént", és Magyar Péternek "fontos, hogy képviselői tartsák ezt a megbeszélt vonalat".

A beszélgetésben szóba került, hogy a nyáron a hírek szerint egyeztetett Karácsony Gergely főpolgármester, Magyar Péter, Vitézy Dávid (Vitézy Dáviddal Budapestért - LMP-Zöldek) és Kovács Gergely (MKKP). Szentkirályi Alexandra megjegyezte: ezekre a megbeszélésekre a Fidesz, mint a legtöbb budapesti által támogatott párt nem volt meghívva, és az ott elhangzottakról sem mondott senki semmit. Az ajtók mögötti titkos tárgyalások vették át Budapesten a főszerepet, ami arról szól, kinek mi jut, ahelyett, hogy érdemi munka lenne, a budapestiek ügyei haladnának előre - emelte ki.

A főpolgármester jogköreiről szólva Szentkirályi Alexandra azt mondta, a Fidesz álláspontja is az, hogy Karácsony Gergelynél nagyon sok olyan jogkör van, ami 2019 előtt sem volt szokványos, és az elmúlt ciklusban a főpolgármester rengeteg jogosítványt "ragadott magához", amivel kiüresítette a közgyűlés szerepét. Úgy vélte, ebben a kérdésben "elmozdulást kell látni" a következő közgyűlésig, hogy a képviselőknek és ezen keresztül a budapestieknek nagyobb beleszólása legyen a főváros ügyeibe.

Szentkirályi Alexandra a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában is vendég volt hétfő reggel, és reagált Bardóczi Sándor budapesti főtájépítész közlésére, aki a Városligetbe tervezett, új Nemzeti Galéria építése kapcsán a Facebook-oldalán arról írt, "hülyeségre mindig van pénz", és nem több épület kellene a Városligetbe, hanem "több zöld". A frakcióvezető felhívta a figyelmet arra: a budapestiek többsége szereti a megújított Városligetet. A budapestiek lábbal szavaztak, használják, szeretik, élvezik – mondta, hozzátéve, álszent az a hozzáállás, hogy kritizálják azt a Liget projektet, ami sokkal élhetőbbé, zöldebbé tette és gazdag kulturális értékkel ruházta fel a környéket. Eközben a főváros legnagyobb fejlesztése a park területén "az a murvás parkoló, amit idevágtak nekünk öt év után, pop up park címmel" - jegyezte meg, kiemelve, hogy akik "ezt csinálták park néven", azok ne kritizálják "Európa legnagyobb és legszínvonalasabb kulturális beruházását".

Forrás: MTI; fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.