Pesti Srácok

Szijjártó Péter: egyre szorosabb a kapcsolat Magyarország és Kirgizisztán között

null

Egyre szorosabb a kapcsolat Magyarország és Kirgizisztán között, miután hazánk még idejében kezdte építeni a kapcsolatait a dinamikusan fejlődő közép-ázsiai régióval, amelyből már eddig is sokat profitált - közölte külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten. Szijjártó Péter azonban Albánia EU csatlakozására is kitért.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kirgiz elnök látogatása kapcsán arról számolt be, hogy a két ország közötti kapcsolatok egyre szorosabbak, a kereskedelmi forgalom tavaly megdőlt, és idén is jelentős növekedést mutatott fel.

Elmondta, hogy a magyar vállalatok egyre nagyobb sikereket tudnak elérni Kirgizisztán piacán, többek között az egészség- és gyógyszeriparban, az élelmiszeriparban, a vetőmagágazatban.

Üdvözölte, hogy a néhány éve 16 millió dolláros tőkével létrehozott kirgiz-magyar fejlesztési alapból is már két gépipari és egy állattenyésztési közös beruházást sikerült finanszírozni, és jelenleg is zajlik egy vízenergia-hasznosítási beruházás vizsgálata.

PestiSracok facebook image

Szijjártó Péter leszögezte, hogy Magyarország nagyra értékeli Kirgizisztán szerepét a terrorizmus elleni globális küzdelemben.

- hangsúlyozta.

- tette hozzá.

- fogalmazott.

- jelentette ki.

- összegzett.

Albánia hamarosan csatlakozhat

Szijjártó Péter kitért az albánok EU tagságának tárgyalására is, amiről elmondta, hogy nagy

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy Albánia a többi nyugat-balkáni országgal együtt már hosszú ideje, mintegy tizenöt éve vár az EU-tagságra.

Aláhúzta, hogy az integrációs folyamatban vannak fontos mérföldkövek, s talán a legfontosabb, amikor egy országgal megindulnak a valós tartalmi csatlakozási tárgyalások, amelyek során harmincöt témát vesznek végig.

- jelentette be. Majd nagy sikernek nevezte, hogy ez a soros magyar EU-elnökség történik meg.

- emelte ki.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy Magyarország nem csak az idei EU-elnöksége során, hanem utána is segítséget fog nyújtani Albániának abban, hogy a nagyon bonyolult tárgyalási folyamatot végig tudják vinni.

- közölte.

- tette hozzá.

A miniszter úgy vélekedett, hogy Albánia több fejezetcsoport megnyitására is alkalmas és felkészült, és hangsúlyozta, hogy a magyar kormány azon lesz, hogy az elnökségi félévből hátralévő hónapokban további témák megnyitása is közelebb kerüljön.

- tudatta.

Forrás: MTI, fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.