Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarország is hozzájárulhat a nagyhatalmak közötti kommunikáció újraindításához

null

Őszinte politikájával Magyarország is segíthet a nagyhatalmak közötti kommunikáció újraindításában, ezáltal pedig a konnektivitás időszakának felépítésében a világ ismételt blokkosodása helyett - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Berlinben. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Berlini Globális Párbeszéd panelbeszélgetésén mindenekelőtt leszögezte, hogy hazánk a világ blokkokra osztásán alapuló előző világrend vesztesei között volt, s ezzel negyven évet veszített, Magyarországot ezért rendkívüli aggodalommal töltik el az utóbbi évek globális fejleményei.

- hangsúlyozta.

Kifejtette, hogy a magyar kormány ehelyett a konnektivitásban lenne érdekelt, és ennek kapcsán sérelmezte, hogy egyes nagyhatalmak még csak tárgyalni sem hajlandók egymással napjainkban. A miniszter kiemelte, hogy a kis államok is a nagyhatalmak segítségére lehetnek abban, hogy képesek legyenek hidakat építeni egymás között. Kockázatnak nevezte az amerikai-orosz tárgyalásképtelenséget és az amerikai-kínai kereskedelmi háború lehetőségét.

PestiSracok facebook image

Kitért az őszinteség fontosságára, és arról számolt be, hogy az európai uniós külügyi tanács ülései előtt gyakran biztosítják támogatásukról kollégái titokban, de ezt a hazai politikai helyzetük miatt nem tudják nyíltan felvállalni. Ezt példaként hozva fel úgy vélekedett, hogy "a legnagyobb luxus a politikai stabilitás", hiszen a magyar kormány is ennek köszönhetően "tudja azt tenni, amit mond, valamint azt mondani, amit tesz".

- összegzett.

Szijjártó Péter rendkívül sikeresnek minősítette az arra irányuló magyar stratégiát, hogy hazánk fontos találkozási pontjává váljon a keleti és a nyugati vállalatoknak. Emlékeztetett, hogy Magyarország a világ azon három országa között van, ahol mára mind a három német prémium autómárka gyártási bázissal rendelkezik, s ezzel párhuzamosan a tíz legnagyobb keleti elektromosakkumulátor-gyártója közül öt is a letelepedés mellett döntött, méghozzá elsősorban az erős német jelenlét miatt.

- fogalmazott.

Szavai szerint ezért is érthetetlen, hogy német kollégája miként is gondolná az EU és Kína gazdaságának szétválasztását, az úgynevezett "kockázatmentesítést", miközben a német cégek erősen támaszkodnak keleti beszállítóikra, és emiatt rendre ezek beruházásainak ösztönzésére buzdítják Magyarországot is.

A miniszter a magyar gazdasági sikereket is érintette, beszélt a teljes foglalkoztatottság eléréséről, egymillió új munkahely teremtéséről 2010 óta, Európa legalacsonyabb egykulcsos adóinak bevezetéséről, illetve arról, hogy 2014 óta minden egyes évben megdőlt a beruházási rekord Magyarországon.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még