Pesti Srácok

Szijjártó Péter: nagy a baj, ezért itt lenne az ideje, hogy a békepárti megközelítés felváltsa a háborúpárti politikát

Szijjártó Péter: nagy a baj, ezért itt lenne az ideje, hogy a békepárti megközelítés felváltsa a háborúpárti politikát

Brüsszelben egyetértés van abban, hogy az eszkalációs kockázat, a közeledő tél és a szankciók kikerülése miatt nagy a baj Ukrajna vonatkozásában. Magyarország szerint itt lenne az ideje annak, hogy a háborúpárti megközelítést végre a békepárti politika váltsa fel - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanácsülést követő sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a fő napirendi pont ezúttal is az ukrajnai háború volt, és a helyzetértékelés úgy szólt, hogy nagy a baj, és még a jelenleginél is sokkal nagyobb baj lehet rövid időn belül, erős a további eszkaláció veszélye.

Rámutatott, hogy közeledik a tél, s az ukrajnai energetikai infrastruktúra jelentős része megsemmisült. Illetve arra is kitért, hogy a szankciókat egyre több európai vállalat egyre nagyobb mértékben kerüli ki, folytatva korábbi tevékenységét, csupán harmadik országok közbeiktatásával.

PestiSracok facebook image

- figyelmeztetett.

- mondta.

- tette hozzá.

- folytatta.

Szijjártó Péter bírálta a háborúpárti brüsszeli álláspontot, amelynek keretében további fegyverszállítást és újabb büntetőintézkedéseket sürgetnek, illetve a leszállított fegyverek oroszországi célpontok elleni bevethetőségének engedélyezését.

Elítélte, hogy "megpróbálják az egyhangúságot kiiktatni több kérdésben is, és megpróbálják elnémítani a békepárti hangokat, ahelyett, hogy végre őszintén szembenéznének azzal, hogy majdnem ezer nap háborúpárti megközelítése kudarcot vallott".

- tette fel a kérdést.

Vágjuk a centit az elnökválasztásig

A miniszter ezt követően a Donald Trump friss nyilatkozatával kapcsolatosan feltett újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy az előző amerikai elnöknek abban mindenképp igaza van, hogy minden egyes perccel, órával és nappal nő az ukrajnai eszkaláció, azaz a NATO és Oroszország közötti közvetlen konfrontáció kockázata.

- húzta alá.

- fűzte hozzá.

- vélekedett.

Forrás: MTI, fotó: Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.