Pesti Srácok

Több halálos áldozatot követelt a Milton hurrikán Floridában, millióknál szünetel az áramszolgáltatás (Videó)

Több halálos áldozatot követelt a Milton hurrikán Floridában, millióknál szünetel az áramszolgáltatás (Videó)

Több halálos áldozatot követelt a Milton hurrikán, amely szerda éjszaka vonult át Florida állam középső része fölött, tengeráradást, valamint villámáradásokat és árvizeket okozva. A hatóságok négy ember holttestét találták meg a keleti partvidéken fekvő St. Lucie megyében.

Helyi idő szerint csütörtök reggel hárommillió fogyasztónál nem volt áram, a szakemberek a vihar átvonulása után szinte azonnal nekiláttak a szolgáltatás helyreállításának. Florida állam kezdeményezésére több ezer villanyszerelő állt készenlétben, akik az ország több részéből érkeztek. Az illetékesek csütörtökön arra kérték az embereket, hogy maradjanak otthonukban, ezzel is könnyítve a mentőegységek mozgását. Joe Biden elnök a vihar érkezését megelőzően katasztrófahelyzetet hirdetett, ami szövetségi forrásokat is elérhetővé tett a felkeszüléshez, valamint a károk elhárítására.

A Milton hurrikán kárainak felmérése csütörtökön elkezdődött, valamint a kutató-mentőegységek az érintett területeket járták végig a reggeli óráktól, ajtóról-ajtóra kopogtatva. Ron DeSantis kormányzó csütörtök reggeli tájékoztatóján elmondta, hogy a vihar idején is több helyen kellett emberélet védelmében mentőegységnek beavatkozniuk. A kormányzó elmondta, hogy a vihar által érintett tengeri hidak stabilitását a szakemberek ellenőrzik, és amennyiben nem észlelnek károsodást, újranyitják azokat a forgalom előtt. A helyreállításhoz kapcsolódóan a kárt szenvedett vállalkozások számára gyorshitelt biztosítanak, alacsony kamattal, hogy mielőbb folytatni tudják tevékenységüket.

PestiSracok facebook image

A vihart megelőző napokban több millió embert utasítottak arra, hogy hagyják el otthonukat a várható tengerár miatt.

A vihar miatt megemelkedő tenger elöntéssel fenyegette a partvidéki településeket. A floridai hatóságok a nemzeti gárda közel 10 ezer tagját mozgósították, hogy szükség esetén részt vegyenek az emberek mentésében is. Több mint 20 szövetségi állam adott segítséget. A Milton hurrikánt komoly esőzések kísérték, több helyütt, így Tampa körzetében is 300 millimétert meghaladó eső hullott, aminek nyomán a város számos utcája víz alá került. Florida más helyein villámáradások és árvizek alakultak ki. Csütörtökön a reggeli órákban tucatnyi helyen volt érvényben figyelmeztetés villámárvizek veszélye miatt.

A hurrikánhoz kapcsolódóan számos helyen alakult ki forgószél, azaz tornádó szerdán és csütörtökön. A tornádók miatt több lakóépület is megsemmisült elsősorban Florida déli és keleti részén. A Milton hurrikán szerdán a késő esti órákban érte el Florida nyugati partvidékét, a középpontja Tampa nagyvárostól délre, Sarasota közelében vonult kelet felé 3-as erősségű viharként, óránként 150 kilométeres sebességet meghaladó széllökésekkel.

A viharzóna az éjszakai órákban 1-es fokozatú hurrikánná csillapodott, és csütörtökön a hajnali órákban keleti irányban elhagyta a floridai partokat. Florida nyugati partvidékét legutóbb két hete érte el hurrikán. A Helene hurrikán szintén súlyos károkat okozott. Akkor a viharzóna észak felé vonult több államban is pusztító árvizekkel, összesen több mint 230 emberéletet követelve. Észak-Karolina államban változatlanul kutatnak áldozatok után.

Forrás: MTI; Vezető kép: International Space Station/X

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.