Pesti Srácok

Tudtuk, csak nem sejtettük… - Mégicsak megjelent Gyurcsány anyja nevén írt krimije

Tudtuk, csak nem sejtettük… - Mégicsak megjelent Gyurcsány anyja nevén írt krimije

Megjelent Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének Kate Vargha álnéven írt krimije, amelyet a politikus egy beszélgetés keretében mutatott be szerdán egy budapesti kávézóban.

A DK elnöke felidézte, hogy nem A kereszt halála című könyv az első műve, mert még hivatalban lévő miniszterelnökként fejezte be az Útközben címmel megjelent könyv kéziratát, később, már ellenzéki politikusként pedig egy szakácskönyvet is megjelentetett. Hozzátette, utána olyan szövegeket kezdett írni, amelyeket nem osztott meg a közönséggel, majd egy krimi elolvasása keltette fel benne a gondolatot, hogy ő képes lenne-e ilyet írni? A krimi elkészültének folyamatát ismertetve elmondta, hogy rendszeresen fut és a könyv nagy része is futás közben született. Arra a kérdésre, hogy mennyire hasonlít a valóságra a mű, azt felelte, hogy "nagyon apró mozzanatokat" vett átt a való életből, például egy-egy jelenetben megjelennek a felesége, illetve a lánya által használt szövegek. Véletlennek nevezte, hogy a könyv 56 fejezetből áll, de azt is elmondta, hogy a 48. fejezet környékén lelepleződik az elkövető. Beszámolt róla, hogy ugyanakkor két szálat nyitva hagyott, ugyanis folytatással is készül, amelynek már megírta az első két fejezetét. Hangsúlyozta, hogy a krimi cselekménye egy kitalált városban zajlik, amely valahol Észak-Olaszországban, Dél-Franciaországban vagy Svájcban lehetne, ha létezne. Gyurcsány Ferenc elmondta, a történetet direkt nem Magyarországra helyezte, mert nem akart politikai aspektust, történetet adni a könyvnek.

-fogalmazott. Az írói álnév használatát azzal magyarázta, hogy érdemes elválasztani az alaphivatását attól, amikor "csak felnőttmesét mesélek". Felelevenítette, hogy sokáig játszott a gondolattal, hogy ne mondja el, hogy ő az író, "de aztán rájöttem, hogy (...) a Gyurcsány esetében a Gyurcsány és a hazugság szónak van egy sajátos megépített kapcsolata", ezért nem titkolhatja el szerzőségét.

PestiSracok facebook image

-ismertette.

A beszélgetés során Gyurcsány Ferenc azt fejtegette, hogy a könyv bizonyos értelemben tisztelgés az előtt a tény előtt, hogy nincs olyan emberi kultúra, ami ne teremtette volna meg saját istenhitét. Úgy fogalmazott, hogy "ebben az értelemben istenhívő vagyok, csak azt nem tudom, hogy mi teremtettük az Istent, vagy Isten teremtett bennünket"? Hozzátette, Isten akkor is van, ha ő a mi teremtményünk és akkor is, ha mi vagyunk Isten teremtményei.

-jelentette ki a politikus. Ha a hit isteni, akkor nyilván tökéletes, de ha az egyház az emberi cselekvésnek, létezésnek a része, akkor meg nyilvánvalóan nem tökéletes, még akkor sem, "ha bizonyos állítások szerint Jézus teremtette az egyházat" - mondta.

tette hozzá. Hangsúlyozta, tisztázni szerette volna, hogy más a viszonya az istenhithez, más a valláshoz és más az egyházakhoz. Az egyházakkal "sokszor pörölök, a hitet pedig csodálom" - mutatott rá.

Forrás: MTI; fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.