Pesti Srácok

Visszatért az Action for Democracy? – Kik pénzelték Magyar közvélemény-kutatását?

Visszatért az Action for Democracy? – Kik pénzelték Magyar közvélemény-kutatását?

Tudjuk jól, megint zárul az olló, megint megbukik a Fidesz, minket jobboldali újságírókat megint felakasztanak. Ahogy megszokhattuk, a baloldali elemzések alapján ahogy mindig, most is két választás között megint erős az ellenzék. Most éppen Magyar Péter számára fejtették meg, hogy a pártja legyőzte a kormánypártokat egy sosem volt országgyűlési választáson, de lássuk, hogy kinek a megbízásából méricskélnek ennyire pontatlanul.

A Tűzfalcsoport X-bejegyzésben emlékeztetett arra, hogy Magyar Péter pártját egyre több olyan balos cég is elkezdte felülmérni, akik korábban beismerték, hogy nem is a közvéleményt kutatják, hanem inkább befolyásolják azt. Az október 23-án megjelenő kutatás, amelyet a 21 Kutatóközpont készített a Partizán számára, és amelyben azt hozták ki, hogy a Tisza Párt megelőzte a Fideszt egy olyan módszertannal készült, amely a szakmán belül erősen megkérdőjelezhető. De maga a kutatóintézet elfogulatlansága ellen is több bizonyíték van, sőt az is kiderült, hogy kapcsolatban áll amerikai kötődésű szervezetekkel.

A tényfeltáró csapat megvizsgálta azt, hogy a balos kutatóintézetek milyen megrendelésre is dolgoznak, és, hogy miért és mennyiért próbálják meg befolyásolni a közvéleményt. A 21 Kutatóközpont azt írta, hogy „hibrid módszertannal” készült a mai kutatásuk. Ennek a kutatóközpontnak az igazgatója az a Róna Dániel, aki a 444-nek korábban beismerte, hogy: sok közvélemény kutatás:

Eleve azzal a céllal lettek publikálva, hogy befolyásolják az ellenzéki választókat.

PestiSracok facebook image

Ha kicsit jobban megnézzük a kutatóközpont partnereit, megrendelőit, akkor láthatjuk, hogy itt lehetséges, hogy inkább a befolyásolásról, mintsem valós kutatásról van szó. A lenti fotón jól látszik, hogy a kutatóközpont egyik partnere az az Action for Democracy, amely vastagon benne volt a baloldali kampány-finanszírozási botrányba, amelyen keresztül Magyarországra érkeztek az amerikai pénzek. A külföldi kampányfinanszírozási ügyet vizsgáló titkosszolgálati jelentésben is említik a 21 Kutatóközpontot, amely szerint Korányi Dávidék 2,5 millió forintot utaltak a cégnek. Jól látható, hogy itt nem minden esetben szakszerű mérésről, sokkal inkább megrendelt mérésről van szó.

Már csak az a kérdés, hogy ezek a cégek, amelyek korábban amerikai kötődésű szervezetek és baloldali pártok fizetési listáján is szerepeltek most miért kezdték el hirtelen ennyire összehangoltan „felülmérni” Magyar Pétert? Elemezzük a baloldali „kutatásokat” Ahogy mondani szokás a fake news bombát először október 11-én a Závecz dobta le, ők azt állították, hogy a teljes népességet tekintve 300 ezer főre csökkent a Fidesz és a Magyar Péter vezette Tisza Párt szavazótábora közötti különbség, vagyis a két párt között lévő 6 százalékpontos különbség 4 százalékpontra csökkent. Závecz Tibor kutatócége egyébként nem áll minden esetben a helyzet magaslatán.

Egyik legismertebb mellényúlásuk az volt, amikor a 12. kerületben a legutóbbi ellenzéki előválasztáson a Momentumot hozták ki esélyesnek, holott aztán ott a Kutyapárt toronymagasan győzött. De ezt a 4 százalékpontos különbséget már korábban is eljátszották, történetesen 2021-ben, a 22-es választások előtt. Érdekes módon akkor is ugyanezt mérték. Lent látható két képernyőmentés 2021-ből, egyik a Telex, másik a HVG cikke, mindkét balos lap azt terjesztette, hogy a baloldali összefogás, – amely aztán történelmi vereséget szenvedett el – megközelítette a Fidesz népszerűségét. Ismert, a cég szerződési partnerségben állt a Párbeszéd frakcióval, akiktől 12,1 millió forintot kaptak. A 2022-es kampányév során közel 230 millió forint nettó árbevételt értek el. Nem meglepő módon a Závecz Research több baloldali önkormányzattal is szerződésben áll (Zugló, XV. kerület, II. kerület, VII. kerület). Továbbá az MSZP például 2018-ban 3,3 millió forintért rendelt kutatást a cégtől. Tavaly közös kutatást is készítettek a 2022-es választásról a Soros-egyetem úgynevezett „Demokrácia Intézetével”, amelyet a szintén az Egyesült Államokból finanszírozott Telexen publikáltak.

Forrás: X; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.