Pesti Srácok

A Hegyvidéki Önkormányzat a balosok kifizetőhelye lett

null

A Kétfarkú Kutya Párt XII. kerületi polgármestere, Kovács Gergely előszeretettel alkalmaz olyan szakértőket és tanácsadókat, akik így vagy úgy, de a baloldalhoz kötődnek. Mindenkinek félmilliós havi fizetése van úgy, hogy erre a költségvetésben aligha van forrás. Lényeg, hogy a haverok is a dézsához közel kerülhettek.

Ollero Marco, Le Marietta vagy Tarjányi Tamás. Csak néhány ismerős név a baloldali szekcióból, akiktől nagy teljesítményt még sehol sem láttunk, ellenben mindig sokba kerültek. Ollero jelenleg is a törökbálinti önkormányzat testületében és a Pest vármegyei közgyűlésben dolgozik képviselőként és emellett már Kovács Gergely pártelnök jobbkezének, Vadász Gábor alpolgármesternek is segít jó döntéseket hozni. Mindezt persze nem ingyen, ugyanis félmillió forintba kerül ez a kerületieknek havonta.

Tarjányi Tamás neve sem ismeretlen, hiszen ő korábban Karácsony Gergely mellett dolgozott Zuglóban jegyzőként, majd V. Naszályi Márta örökölte meg az első kerületben. Tarjányi nevéhez fűződik az az ügy, amikor az első kerület elfogadott egy költségvetést, de végül nem azt hirdették meg, amit elfogadtak. Ezután az eset után megváltak tőle, de Hegyvidéken jó lesz. Egyébként ő is Vadász mellett kapott állást, őt kell mentorálnia. Szintén félmillió forintért havonta .

Le Marietta az MKKP európai parlamenti képviselő jelöltje volt, így borítékolható volt az is, hogy kap valami juttatást a "kemény" kihívásért. Így lett ő hegyvidéki lakossági fórumokért felelős személy.

PestiSracok facebook image

A sor még itt nem áll meg, hiszen Balla Judit Mária is kapott szerepet, aki az önkormányzat beruházásait fogja átvilágítani, de mivel DK-s hátterű, nem valószínű, hogy sok lebukás lesz. Annyi pozitívum szól mellette, hogy legalább korábban is ennél az önkormányzatnál dolgozott egy bizottságban.

A probléma csak az, hogy ez összesen 120 millió forintot jelent a hegyvidékieknek, erre viszont nincs keret, de majd valamit nem valósítanak meg annak érdekében, hogy a haverok jóléte ne sérüljön. A Magyar Nemzet információi szerint adóemelésre készülnek, tehát a 120 millió forint ebből is összejöhet.

Forrás: Magyar Nemzet, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.