Pesti Srácok

Ahogyan az lenni szokott az amerikai színészek és énekesek a Demokratáknak kampányolnak

Ahogyan az lenni szokott az amerikai színészek és énekesek a Demokratáknak kampányolnak

Mint mindenhol a világon úgy Amerikában is hírességekkel próbálják eladni a politikát, amiben partnere lelnek az egyébként is szerepeket játszó színészek között a hataloméhes politikusok. Ezúttal Julia Roberts magyarázza el a vetítőn, hogy ő a babaharapdáló, gyerekeket szaglászó, lépcsőről zakozó Biden vonalat szeretné viszontlátni az ország élén, de elmaradhatatlan az is, hogy abortuszpártiak, ezért azok a nők is szavazzanak Kamala Harrisre, akiknek a férje egyébként Donald Trumpra volsol. Magyarul, ha van józan ész a családban, azt mindenképp komenzálni kell.

Mindent bevetnek a Demokraták, hogy valahogy befolyásolni tudják a szavazókat Amerikában, most -ahogyan korábban is- a színészeket, zenészeket, ismert embereket kérték fel arra, hogy ugyan mondjanak már róluk néhány jó szót. Így tett Julia Robert is, aki egy hirdetésben mondja el, hogy akkor is szavazzanak a nők Kamala Harrisre, ha a férjük Trump párti.

A reklámban egyébként az abortuszjogokra is utalnak, ami kulcskérdése ennek a kampánynak, de arról persze nem szólnak, hogy egyébként Trump felesége, Melania Trump is nemrég arról vallott, hogy abortuszpárti.

A republikánusok is megszólaltak az ügyben, Jesse Watters, a Fox News műsorvezetője kijelentette, ha megtudná, hogy felesége Harrisre szavazott, az számára a hűtlenséggel érne fel.

PestiSracok facebook image

Forrás, fotó: Mandiner

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.