Pesti Srácok

Azonnal "becsicskult" Justin Trudeau, miután Trump megfenyegette Kanadát

null

Alighogy bejelentette Trump a huszonöt százalékos vám kivetését többek között a kanadai termékekre, nem volt rest felhívni az amerikai elnököt a kanadai liberális vezető, és hangsúlyozni, hogy nagyon jó szövetségese Amerikának. Arról viszont nem esett szó, hogy mit kezd Kanada a bevándorlással.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnöknek hirtelen fontos lett, hogy reagáljon Donald Trump fenyegetésére, miszerint vámokat vet ki a mexikói, kanadai és kínai árukra.

Ahogyan azt a Pesti Srácok megírta,Trump szerint Mexikónak és Kanadának „minden lehetősége megvan”, hogy megállítsák az illegális bevándorlók áradatát, mégsem tesznek semmit. Mint mondta, jelenleg egy hatalmas migránskaraván közelít Mexikóból, amit Biden nyitott határrendszere gyakorlatilag vörösszőnyeggel vár. Trump ezt nem nézné tétlenül: január 20-án, ha újra beiktatják, aláírja az összes szükséges papírt, hogy az új tarifák érvénybe lépjenek. Aztán pedig ezek maradnak is, amíg a drogok és a bevándorlók áramlása meg nem szűnik.

PestiSracok facebook image

– mondta a New York Times-nak egy, a hívásról tudó, ismeretlen kanadai tisztviselő. A kanadai kormány ezután közleményt adott ki, amelyben az Egyesült Államok és Kanada gazdasága közötti mély kapcsolatokra összpontosított.

– olvasható Trudeau, Chrystia Freeland pénzügyminiszter és Dominic LeBlanc közbiztonsági miniszter közös nyilatkozatában. "Természetesen továbbra is megvitatjuk ezeket a kérdéseket a következő adminisztrációval." Flavio Volpe, az Automotive Parts Manufacturers' Association – egy kanadai ipari csoport – elnöke is azt hangoztatta, Trump posztjai csak eszközök a tárgyalások megkezdésére, amelyek végül megszilárdítanák Kanada és az Egyesült Államok szövetségét a Kína elleni harcban.