Pesti Srácok

Bepillantást adott a Telex Magyar Péter fejébe, ahol Vogel Evelin és Rogán Antal felváltva írják a ChatGPT-t

null

A Telex nagyon magára vette, hogy Magyar Péter őket is "leköcsögözte", és míg a 444 bocsánatkérően anyázott vissza a Tisza elnökének, a nagyobbik testvér más stratégiát választott: elkezdett érdemben foglalkozni azzal, hogy vajon mi folyik a rájuk immáron nyilvánvalóan nem számító messiás háza táján. Ebből az kiderül, hogy minden bizonnyal Vogel Evelin üzemelteti a ChatGPT nevezető nyelvi modellt, hiszen a Telex úgy hivatkozik rá, mint "Magyar beszédeinek írója". De akkor mi köze Rogán Antalnak az AI-hoz?

A politikai szürrealizmust csapágyasra hajtotta 2024: pedofilsimogatók tüntettek a pedofilsimogatás ellen, majd megjelent egy hangfelvétel kíséretében Magyar Péter, aki most ki van akadva, hogy hangfelvételt készítettek róla. Meg az emberéről.

Utóbbival kapcsolatban már fejtegettük, hogy akár egy számlagyár működését is pontosan le tudná írni Hanzel Henrik, ezt azonban természetesen nem tette, csupán arról beszélt, hogy magáncélra, céges számlákon keresztül vennének ki adomanyként kapott pénzeket egy alapítványból, hogy azt Vogelnek adják a hallgatásért, amit aligha foghatunk fel teljesítési igazolásként.

Ez ugyan még nem ütötte meg a sajtó ingerküszöbét, azonban az, hogy a Dunába lökné a balliberális médiát is Magyar, már igen.

PestiSracok facebook image

Ők ugyanis sokkal inkább a Tiszába kívántak lökődni. Minthogy ez a projekt nyilvánvalóan befuccsolt, a Telex sebességet váltott, és kielemezte, amit már vagy egy hónapja tudunk, nevezetesen, hogy Magyar Péter csupán egy nyitó figura a Tisza Párt sakktábláján, de nem ő a huszár– minden mást pedig valójában a mögötte álló érdekkörök mozgatnak, köztük Radnaiék és Vogel, aki eredetileg támogatókat szerzett a projekthez. Igen, Péterünk ismét egy nő munkáján lapaszkodott fel, ebben azért elég rutinosnak mondható.

Nagy világmagyarázati igyekezetében a Telex még azt is állította, hogy Vogel írta Magyar Péter beszédeit, viszont az, ilyen zagyvasággal kevert semmitmondást valószínűleg csak a ChatGPT tud alkotni. Ez pedig nem jelenthet mást, minthogy az AI nem Rogán Antal, ahogy azt Magyar Péter állította, hanem éppen feljelentés alatt álló szerelme, Vogel Evelin.

És ennek így épp annyi értelme van, mint bármelyik Magyar Péter beszédnek.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.