Pesti Srácok

Ezek nem normálisak – Az észt külügyminiszter csapatokat küldene Ukrajnába, ha megvalósul Trump béketerve

null

Ha ezután is azt állítják, hogy ők állnak a béke pártján, akkor hülyének néznek mindenkit. Aki ezután is elhiszi, hogy ők állnak a béke pártján, azok hülyék.

Nagyon mélyre zuhant a háborús pszichózis szakadékában az Észt külügyminiszter. Margus Tsakhna ugyanis a Financial Timesnak nyilatkozva kijelentette, hogy Ukrajnának mindenképpen felvételt kell nyernie a NATO-ba, azonban, ha ez nem történik meg, és bevállik Donald Trump béketerve, akkor azonnal NATO-csapatokat kell küldeni Ukrajnába.

Sőt, zsenikénk még azt is hozzátette, hogy ha az USA nem képes időben dönteni arról, hogy a NATO beavatkozzon a konfliktusba, akkor az európai szövetségeseknek önállóan kell meghozniuk a döntést, és bevetni a hadseregüket Oroszország ellen.

Igen, az észt geopolitikai zseni szerint, ha közelebb jutunk a szomszédunkban lévő háború befejezéséhez, akkor nekünk is be kell szállnunk a háborúba, természetesen a békéért. Mondja ezt egy balti állam politikusaként, akiknek a légterét magyar Gripenek biztosítják.

PestiSracok facebook image

Kedves Margus! Szerezz magadnak saját légierőt, és azután pattogj!

Fotó: Telegram (Margus, teljes harci díszben)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.