Pesti Srácok

Fekete-Győr Andrást megfosztotta az Országgyűlés a mandátumától, ezért bosszúszomjas lett

null

A Momentum füstgránátos politikusa nehezen viseli, hogy a bíróság bűnösnek találta hivatalos személy elleni erőszak bűntettében. Azóta az igazságszolgáltatás a bírókkal együtt -akiket eddig függetlennek tartottak- NER kézivezéreltek szerintük, de sebaj dokumentálni fogják az utókor számára a gaztetteket és a 2026-os választás előtt vizsgálóbizottság elé citálják az általuk kétesnek ítélt ügyeket.

Fekete-Győr András a minap még nem mert elmenni a mentelmi bizottság ülésére, ahol dönöttek arról, hogy marad a mentelmi joga a politikusnak vagy sem. Azóta kiderült, hogy a mandátum is ugrik, ő pedig nemrég teátrálisan vonult ki a parlamentből, mintha a hiányától összedőlne a Tisztelt Ház.

Az Országgyűlésben ma hivatalosan is kimondták, hogy a mandátumát vissza kell adnia, elítélt politikus ugyanis nem lehet az Országgyűlés tagja. Fegyőrt ezért NER-t kiáltott. Mindenről a Fidesz tehet, még a végén arról is, hogy Fekete-Győr elhajította a füstgránátot a rendőrök felé. A bosszú azonban nem marad el, úgy felháborodott a momentumos rollerzuhanyoztató, hogy munkára kényszeríti magát.

Azt ígéri, hogy

PestiSracok facebook image

Az összekapart ügyeket pedig 2026-ig a parlament elé viszik, ahol vizsgálóbizottság felállítását fogják kezdeményezni. A derék munkáslegényeket elnézve kíváncsian ávrjuk, hogy mikor fáradnak el, bírják-e a megpróbáltatást 2026-ig. Ha tippelnünk kéne a válasz nem.

Forrás: Facebook, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.