Pesti Srácok

Győzött a józan ész, a konzervatív gondolkodás és persze Donald Trump – GEOrgPOLITIKA

Mégsem volt annyira szoros a választás, mint ahogy mindkét oldalon mérték. Délelőtt 11 órakor a FoxNews szerint Donald Trumpnak 277 elektori szavazata van, Kamala Harrisnek mindössze 226, de még folyik a leadott voksok összeszámlálása néhány tagállamban. A győzelem innen már visszafordíthatatlan. Orbán Viktor után Olaf Scholz német kancellár is gratulált Donald Trump győzelméhez.

Igaza lett azoknak a szakértőknek, akik azt mondták, az győz, aki elviszi Pennsylvania államot. A 19 elektori szavazatot jelentő tagállamot Donald Trump nyerte meg 50,76 százalékkal és ez rengeteget nyomott a latban. Sok amerikainak elege volt a drága üzemanyag és élelmiszerárakból, a folyamatosan romló közbiztonságból és az illegális bevándorlók millióiból. Az utóbbi kapcsán azért csodálkoztam, hogy New Yorkban Harris győzött, hiszen a keleti-parti metropolisz durván érintett ebben. Sok hajléktalan illegális bevándorló lakik hevenyészett sátrakban vagy kapualjakban, de ugyanez a helyzet Los Angelesben is. Ennek ellenére Kamala Harris fölényesen győzött Kalifornia államban.

Talán Harrisnak nem azzal kellett volna kampányolnia, hogy legalizálja a „füvet”, mivel sok amerikai látja, hogy milyen a helyzet azokban az államokban, ahol ez megtörtént. A közparkok tele vannak drogosokkal, a bűnözés nem csökkent, hanem nőtt és sok fiatal számára a „marihuána” egy kapudrog volt és utána jött az LSD vagy a crack. Az arab származású amerikaiakat sem győzte meg Harris a béketeremtési ígérettel. Azt mondták, hogy alelnökként is tehetett volna a Közel-Kelet békéért, nem kellett volna ennyit várnia a tettekkel. Trump minden téren meg tudta szólítani a szavazókat, legyen az a béketeremtés, az adópénzek Amerikára fordítása és nem Ukrajnába küldése, valamint az árak csökkentése. Sok amerikai a pénztárcáján érezte a Biden-adminisztráció rossz gazdaságpolitikáját és változást akartak.

Érdekes lesz Moszkva első megnyilvánulása is, illetve Donald Trump közeledése Oroszországhoz. Régebben megvolt a kémia Vlagyimir Putyin és Donald Trump között és ebből lehetne most is építkezni.

PestiSracok facebook image

Ha beváltja az ígéretét és már megválasztott elnökként békét akar teremteni, akkor már a napokban fel kell vennie a kapcsolatot a Kremllel. Az biztos, hogy izgalmas idők jönnek a világpolitikában. Fontos a változás hazánknak is, mivel Németország után az Egyesült Államok a második legnagyobb befektető Magyarországon. Ez pozitív annak ellenére, hogy a diplomáciai kapcsolatok mélypontra süllyedtek. Ebben most komoly változás várható. A közösségi médiákban már terjed a mém, hogy David Pressman nagykövetnek ajánlják Korda György „Reptér” című számát. Hazánk megítélése Brüsszelben is változni fog, mivel az USA ismét erős szövetségesünk lesz, mind a gazdaság terén, mind a NATO-ban, mind a nemzetközi politikában.

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.