Pesti Srácok

Így reagáltak Európa vezető politikusai Biden rakétázós ötletére

Így reagáltak Európa vezető politikusai Biden rakétázós ötletére

A kiszivárgott jelentések szerint zöld utat kapott az amerikai elnöktől Ukrajna arra, hogy az ajándékba kapott nagy hatótávolságú fegyvereket Oroszország területén vessék be. Az eszkalációs ugrásra természetesen mindenki a maga módján reagált, de az elmondható, hogy azok az európai politikusok, akik két lábbal állnak a földön, nem örültek neki.

Amint portálunk is beszámolt róla, a napokban kiszivárgott a legfelsőbb amerikai körökből egy jelentés, amely szerint Joe Biden leköszönő elnökként még rúgott egyet a világon, és egyetlen engedéllyel elintézte, hogy közelebb kerüljünk a harmadik világháborúhoz. Nevezetesen engedélyezte a nagy hatótávolságú fegyverek orosz területen való bevetését Ukrajnának. Bővebben ITT.

A hír természetesen erős reakciókat váltott ki az európai vezetők körében, és elnézve a háborús héják megnyilvánulásait, most egy kicsit talán több okunk van az aggodalomra, mint hittük.

A litván külügyminiszter például egyenesen kijelentette, hogy "nem kell félnünk az eszkalációtól", hanem azt kell biztosítani, hogy Ukrajna a "nyers erőn keresztül nyerjen". Igen, nagyon bátor kijelentés egy olyan ország politikusától, akiknek mi védjük a légterét.

PestiSracok facebook image

Emmanuel Macron is nagyon boldogan tapsolt Biden döntéséhez – írja a Politico brüsszeli hírportál. A francia elnök szerint Biden új irányvonala válasz Oroszország lépéseire, amellyel eszkalálta a konfliktust Ukrajnával szemben, többek között észak-koreai katonák bevetésével.

– nyilatkozta a francia elnök Rio de Janeiróban, ahol a G20-csúcstalálkozón vesz részt. Korábban a francia sajtóban felröppentek olyan hírek, miszerint a francia és a brit vezetés is engedélyezte a SCALP, illetve a Storm Shadow rakéták bevetését orosz célpontok ellen, de később a Le Figaro módosította az erről szóló cikkét. Macronról viszont tudni lehet, hogy már korábban is támogatta ezt az elképzelést, amely külügyminisztere, Jean-Noel Ballot szerint egyáltalán nem került még le a napirendről.

A normalitás hangjai

Azért nem minden európai politikus borult el teljesen a háborús pszichózistól. Szijjártó Péter szerint például az elmúlt évtizedek legveszélyesebb két hónapja áll előttünk.

– írta közösségi oldalán a tárcavezető.

Szijjártó mellett Robert Fico is elítélte a határozatot. Mint mondta, ellehetetleníti a béketárgyalásokat Joe Biden döntése.

Az „Aki Joe Biden döntését támogatja, a harmadik világháború kitörését támogatja” című videóban, amelyet a szlovák kormányhivatal sajtóosztálya az MTI-hez is eljuttatott, Robert Fico élesen elítélte Joe Biden vonatkozó döntését.

A szlovák miniszterelnök a „feszültség példátlan mértékű eszkalációjának” minősítette Joe Biden döntését, amely – mint fogalmazott – semmissé tesz bármiféle, a béketárgyalások megkezdésébe és a kölcsönös vérontás beszüntetésébe fektetett reményt.

Elmondta: egyértelmű utasítást adott kormánya külügyminiszterének és a védelmi miniszternek is, hogy semmiféle fórumon, semmiféle módon ne támogassák ezt az amerikai döntést.

– jelentette ki Robert Fico. Megjegyezte: a távozó amerikai elnök döntése leendő utóda, Donald Trump azzal kapcsolatos terveit is befolyásolni fogja, hogy az kinyilvánítsa: tárgyalni akar az ukrajnai háború befejezéséről.

Robert Fico leszögezte: Szlovákiának elemi létérdeke, hogy Ukrajnában béke legyen, aki pedig a háború folytatását akarja, az szembemegy a nemzeti érdekkel. Felszólította a szlovákiai ellenzék képviselőit: ahelyett, hogy „a tereken üvöltözve követelik a kormány bebörtönzését”, foglaljanak egyértelműen állást, utasítsák el Joe Biden döntését, és álljanak a béke oldalára.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/AP pool/Evan Vucci

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.