Pesti Srácok

Ismét súlyos állításokat vetett fel Ábrahám Róbert: gyermekpornográf felvételek kereskedelméből is finanszírozhatják a szélsőbaloldali mozgalmakat?

Újabb videó jelent meg a Renitens csatornán, amely ezúttal a biatorbágyi eset és annak körülményei kapcsán vet fel gyomorforgató kérdéseket.

Ismeretes, 2023-ban derült fény arra a brutális esetre, miszerint a Szikra Mozgalom tagjánál, D. Krisztánál tartott rendőrségi házkutatás során olyan adathordozókat foglaltak le a hatóságok, amelyeken a gyomorforgató pornográf képeket tároltak. D. Krisztinát gyanúsítottként kihallgatták az antifa támadások ügyében, ám később megszüntették a nyomozást ellene. A lefoglalt adathordozók D. Krisztina élettársa, E. A. laptopja, illetve egyéb adathordozói voltak. A laptopon mintegy háromszáz olyan felvételre bukkantak a nyomozók, amelyek tizenkét év alatti, köztük két-három éves gyermekek szexuális sanyargatása, megerőszakolása látható. Ezen túlmenően csaknem hetvenezer olyan pornográf felvételt tároltak, amelyeken láthatóan tizennyolc év alattiak szerepelnek. E. A. gyanúsítotti kihallgatása előtt a Biatorbágy külterületén lévő egykori katonai objektum területén felakasztotta magát. Az öngyilkosság helyszínén tűz nyomára bukkantak, a tűztérben pedig egy megégett játékbabát találtak. Ábrahám legújabb videójában ezt az esetet eleveníti fel.

A videóban Ábrahám ismerteti: a gyermekpornográf felvételeket magáénak valló E.A. valószínűsíthetően abban az innsbrucki kávézóban dolgozott, amit az osztrák belügy úgy tart számon, mint a német és osztrák szélsőbaloldali szervezetek találkozóhelyét, szervezőhelyiségét. Ábrahám szerint E.A. az osztrák és a német szélsőbaloldali szervezetekkel is kapcsolatban állhatott. Élettársa D.Krisztina pedig olyan magyar szélsőbaloldali szervezetekkel áll kapcsolatban, mint a Szikra Mozgalom, illetve ismerten a Partizán munkatársa.

PestiSracok facebook image

- hangzik el a Renitens csatorna videójában.

Ábrahám szerint “furcsa egybeesés”, hogy - kiemelve az osztrák és a német szervezeteket - különböző illegális tevékenységekből, sokszor a dark weben értékesített akár pornográf, akár gyermekpornográf pénzből finanszírozzák ezeket a mozgalmakat.

- teszi fel a megrendítően súlyos kérdést Ábrahám Róbert a legutóbbi videójában.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.