Pesti Srácok

Kemény szavakkal üzent a forradalom vérbe fojtását eltűrő hatalmaknak Halkó Petra

Kemény szavakkal üzent a forradalom vérbe fojtását eltűrő hatalmaknak Halkó Petra

Szegeden is megemlékeztek a szovjet csapatok 1956-os bevonulásáról. A november negyedikei emléknapon Halkó Petra is felszólalt, aki beszédében arról emlékezett meg, hogyan nézték tétlenül egyesek a szabadságharc vérbe fojtását, és ennek ellenére hogyan indítottak el egy olyan folyamatot az '56-os hősök, ami egész Európa történelmét meghatározta.

Világszerte voltak, akik minimum hallgatólagos támogatással nézték végig a magyarországi terrort. Sőt, voltak, akik évtizedeken át szilárdan hittek ezeknek a rendszereknek az értékeiben, hangosan hirdették szocialista meggyőződésüket vagy igyekeztek elnémítani ezek kritikáját – fogalmazott felszólalásában Halkó Petra.

A XXI. Század vezető elemzője azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején Európa éberebb része azonban felismerhette, hogy a magyar szabadság és Európa szabadsága szorosan összefügg egymással. 1953-ban ugyanis a berlini felkelés még kevésbé gyakorolt hatást, ugyanakkor az 1968-as prágai bevonulást és az 1981-es lengyelországi hadiállapot bevezetését megelőzően az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc volt az, amely elsőként rést ütött a Szovjetunió pajzsán.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Halkó. A teljes beszédet ITT olvashatják.

Forrás, fotó: Szeged.ma

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.