Pesti Srácok

Magyarország és Kirgizisztán továbbfejleszti "kölcsönösen előnyös" együttműködését

Magyarország és Kirgizisztán továbbfejleszti "kölcsönösen előnyös" együttműködését

Magyarország és Kirgizisztán tovább kívánja fejleszteni kölcsönösen előnyös együttműködését, amelyet a két ország a megerősített stratégiai partnerség szintjére emelt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Biskekben. A tárcavezető közölte, hogy Magyarország és Kirgizisztán a megerősített stratégiai partnerség szintjére emelte az együttműködését, az erről szóló megállapodás a nap folyamán aláírásra került.

Tájékoztatása szerint emellett légiközlekedési, filmügyi, vámhatósági és igazságügyi, illetve ösztöndíj-megállapodást is aláírtak a felek. "Mindez mutatja, hogy a magyar-kirgiz együttműködés kifejezetten széles területen mozog" - szögezte le. Mindazonáltal kifejtette, hogy a legfontosabb mégiscsak a gazdasági együttműködés, és ennek kapcsán üdvözölte, hogy tavaly rekordot döntött a kétoldalú kereskedelmi forgalom, idénre pedig ezt is sikerült megduplázni.

- hangsúlyozta. Majd tudatta, hogy a két ország dolgozik a mezőgazdasági, élelmiszeripari együttműködés fejlesztésén, és jó esély van arra, hogy a Kirgizisztánból származó méz és bárányhús magyar kereskedőkön keresztül juthasson majd el az Európai Unió piacára, miután az együttműködés sikeres volt a kukorica vetőmagok területén is. "Megkezdtük egy magyar vetőmagüzem létrehozását itt, ahogyan egy vízi erőmű építésére is a magyar-kirgiz vállalati együttműködés keretében kerül sor" - jegyezte meg. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy hazánk kifejezetten népszerű a kirgiz egyetemi hallgatók körében, akik közül évente kétszázan tanulhatnak magyar felsőoktatási intézményekben. Ezekre a helyekre több mint hatszázan jelentkeztek, leginkább az orvosi és műszaki karok iránt van érdeklődés.

PestiSracok facebook image

- emelte ki. Ezt követően méltatta Kirgizisztán határozott fellépését a terrorszervezetekkel szemben, s arra is kitért, hogy minél sikeresebb a terrorellenes küzdelem Közép-Ázsiában, annál kevésbé kell innen is migrációs hullámokra számítani Európában.

- erősítette meg. A miniszter végül hangsúlyozta, hogy Közép-Ázsia jelenleg a világ egyik leggyorsabban fejlődő térsége. "Emlékszem rá, amikor tíz-egynéhány évvel ezelőtt elkezdtünk stratégiai együttműködést építeni ezzel a térséggel, akkor Európából sokan vagy kinevettek minket, vagy hangosan bíráltak minket" - mondta. "Eközben ma már ezen országok vezetői is egymásnak adják itt a kilincset, ugyanis a térség jelentősége felértékelődött, részben a kereskedelmi útvonalak, részben az energiaforrások, valamint a gazdasági növekedés miatt" - tette hozzá.

(MTI / Kiemelt kép: Facebook)

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.