Pesti Srácok

Már régóta sejtettük, hogy a DK egy szekta, de most megerősítés is érkezett erről

null

Sokszor éreztük és mondtuk is már, hogy a DK olyan, mint egy szekta. Amit a vezetőjük mond az szentírás, aki annak ellent mond repül. Így repült is a pártból az egykori alapító tag Leel-Őssy Gábor, aki azonban elárulta, hogy a gyanú helyes, a DK valóban szektaszerű szervezet, amely nem tud kitermelni egy új vezetőt.

Mindenről a M1 aktuális csatorna 48 perc című hírháttérműsorában beszélt a volt DK tag, aki egykor a gyulai választókerület elnöke volt. Leel-Őrssyt egyébként hivatalosan azért zárta ki a párt, mert súlyosan megsértette a párt politikáját, elveit és normáit a viselkedésével. A volt DK-s szerint egyébként ezt az igazsággal tette.

Leel-Őrssy szerint egyébként egy politikai törés zajlott le a DK két vezetője és egyben házastársa, Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc között. Fletó ugyanis nehezen viselte felesége feltörését és ezzel a széke is veszélybe került. A hülye is látta ugyanis, hogy 2022-ben a korábbi háziasszonynak több esélye lett volna Orbán Viktor ellen, mint a tintás férjnek. Új elnök viszont azért nincs évek óta, mert a DK

PestiSracok facebook image

Leel-Őrssy szerint egyébként nem kérdés, hogy Gyurcsánynek mennie kéne. Minek ellenség, ha ilyenek az egykori hűséges társak, nem igaz?

F

orrás: Mandiner, fotó: videókivágás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.