Pesti Srácok

Németországban elfogyott a papír – A felmentő seregek majd ezertonnás A4-esekkel érkeznek Északról

null

Mióta nem túl meglepő módon szétesett a német kormánykoalíció, a tartományi választásokon pedig elsöprő sikere lett a jobboldalnak, az ideiglenes kormány nagyon be van rezelve attól, hogy megtartsák az időközi választásokat. Most például arra hivatkozva halasztanák el ezeket, hogy "elfogyott a papír", tiszta sor, azért a történelmi tapasztalatok alapján nem lennék a lengyelek, franciák és belgák helyében, mikor a németek elindulnak egy kétfrontos papírgyűjtésre.

A német kormánykoalíció összeomlása után germán felebarátainknál meglehetősen nagy belpolitikai krízis alakult ki, hiszen előrehozott választásokra lenne szükség, azonban mivel a tartományi választásokon a jobboldal kiugró sikereket ért el, így az ideiglenes kormány enyhén szólva is be van rezelve. Berlinben viszont megtalálták a megoldást: a német választási bizottság elnöke, Ruth Brand azt mondta, nem szabad sietni az előrehozott választás kiírásával, mert megfelelő felkészülési idő nélkül kockázatossá válhat a lebonyolítása. Például nem tudnának elegendő papírt szerezni a több mint 60 milliónyi szavazólap kinyomtatásához.

Brand feltételezését a német papíripari kereskedők szövetségének vezetője cáfolta. Alexander von Reibnitz azt mondta, Németországnak elegendő papírja van, hála a német papíripar termelékenységének. A német történelem függvényében ez az adok kapok egy kissé olyan, mintha éppen a Bukás című film paródiáját forgatnák:

PestiSracok facebook image

Forrás: zdf.de Fotó: MTI/AP/Ebrahim Noruzi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.