Pesti Srácok

Orbán Viktor: nagy változás előtt áll a nyugati világ, ami az amerikai elnökválasztáson csúcsosodhat ki (videó)

Nagy változás előtt áll a nyugati világ - hangsúlyozta a magyar miniszterelnök, aki szerint kedden változik a világ”, Amerika széljárása megfordul, és ismét Donald Trump lesz az Egyesült Államok elnöke, így békepárti többség alakulhat ki a migrációpolitikával szemben is. Orbán Viktor a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában bejelentette: a jövő héten több mint 40 nyugati ország állam- és kormányfője érkezik Budapestre, ilyen nagyszabású találkozó még nem volt a magyar fővárosban.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth rádió óbudai stúdiójában 2024. október 11-én.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A miniszterelnök kijelentette: a munkaadóknak és a munkavállalóknak meg kell egyezniük a bérekben és ebben segíthet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) új vezetője.

Az átlagbért az tudja meghatározni, aki dolgozik, míg a bérszintet a gazdaságban tevékenykedők tudják megítélni – „nem valaki az íróasztal mögül.” Hangsúlyozta, hogy mind a munkásoknak, mind a gyáraknak jogos igényeik vannak, és ezek rendezéséhez bértárgyalások szükségesek, nem pedig olyan politikusok tanácsai, akiknek nincs valós gazdasági tapasztalatuk, de mégis meg akarják mondani, mit tegyenek. „Ettől feláll a szőr a hátamon” – jegyezte meg a miniszterelnök.

Úgy látja, hogy bár a kormánynak szabályozási felelőssége van, nem ő irányítja közvetlenül a gazdaságot. Hozzátette, hogy a valóságnak nem arról kell szólnia, mekkora legyen a bér, hanem arról, hogy azok tárgyaljanak, akik a gazdaságot működtetik. Magyarország nem csak a tanuló fiatalokat, hanem a munkás fiatalokat is akarja támogatni. A januártól igényelhető munkáshitelról Orbán Viktor azt mondta, van háromszázezer fiatal, aki jogosult lesz erre a 4 millió forintos kamatmentes hitelre. A munkáshitel kapcsán megjegyezte még, hogy jelenleg mintegy 20 ezer diáknak van diákhitele Magyarországon, és hozzátette, hogy a kormány az elmúlt években 50 ezer diákot segített diplomához jutni.

De mi a helyzet azokkal, akik a munkásrétegből érkeznek? Igaz, hogy hamarabb munkába állnak, de számukra is nehéz az indulás. Nem a lustáknak szeretnénk támogatást nyújtani, de a legtöbben dolgozni akarnak” – fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök kitért arra is, hogy a lakhatási nehézségek miatt a fiatalok számára az önálló élet megkezdése egyre későbbre tolódik. Véleménye szerint azonban a nemrég bejelentett támogatással sikerült könnyíteni ezen a helyzeten. Kiemelte továbbá, hogy a munkáshitel a 17-25 éves korosztály számára lesz elérhető, és 4 millió forinttal segíti azokat, akik korábban munkába állnak. Orbán Viktor úgy látja, hogy a nagyvállalatok stabilak, és a nagyipari termelési kapacitások már kiépültek. Például az építőipari vállalkozások erősek, és a magyar cégek jelentős projekteket valósítanak meg külföldön.

A középvállalkozások esetében viszont az a cél, hogy meg tudjanak jelenni a nemzetközi piacon.

Orbán Viktor kifejtette, hogy a kisebb vállalkozások jelenleg nehezen boldogulnak, ezért a nemrégiben bemutatott Demján Sándor-program célja, hogy őket támogassa. A program keretében a betéti kölcsön révén az állam részt vesz a vállalkozásokban, és tagi hitellel növelni tudják a cégek kapacitását. „Ez egy új gazdaságpolitikai kezdeményezés” – fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint a következő évben 3-3,5 százalékos növekedés várható, és 2025 kiemelkedő év lehet ebből a szempontból.

Orbán Viktor bejelentette: a jövő héten több mint 40 nyugati ország állam- és kormányfője érkezik Budapestre, ilyen nagyszabású találkozó még nem volt a magyar fővárosban.

A legizgalmasabb kérdésnek azonban az amerikai elnökválasztást nevezte. Véleménye szerint év végére a nyugati világban átalakulnak az erőviszonyok. „Kedden változik a világ” – mondta, utalva arra, hogy szerinte Amerika széljárása megfordul, és ismét Donald Trump lesz az Egyesült Államok elnöke, így békepárti többség alakulhat ki a migrációpolitikával szemben.

Forrás: MTI, Mandiner

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.