Pesti Srácok

Scholz kirúgta a pénzügyminisztert, válságban a német kormánykoalíció

null

Kiléptek a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) miniszterei a német kormányból Christian Lindner pénzügyminiszter menesztése után, Robert Habeck alkancellár viszont közölte, hogy a Zöldek maradnak a koalícióban.

Olaf Scholz kancellár szerda este jelentette be, hogy távozásra kérte a kormányból a pénzügyminisztert, miután a koalíciós pártok nem tudtak megállapodni a követendő gazdaság- és költségvetési politika több elemében. Ezt követően az FDP másik három minisztere is elhagyta a kormányt, így a koalíció válsághelyzetbe került. Scholz éjjel bejelentette, hogy egyelőre kisebbségben folytatják a kormányzást, januárban pedig bizalmi szavazást kér a parlamentben.

Christian Lindner német pénzügyminiszter a heti kabinetülésre érkezik a berlini kancellári hivatalban 2024. november 6-án. Olaf Scholz német kancellár ezen a napon menesztette Christian Lindnert. MTI/EPA/Filip Singer

Lindner menesztését a kancellár azzal indokolta, hogy biztosítani kell az ország stabilitását és a kormány számára a megfelelő cselekvési szabadságot ahhoz, hogy továbbra is meg tudja hozni az ország számára szükséges döntéseket. Úgy vélte, hogy Lindner előrébb helyezte pártjának érdekeit a kormányéinál. Habeck ezt követően kijelentette, hogy a Zöldek teljesítik vállalt kötelességeiket, és hozzá kívánnak járulni ahhoz, hogy a kormány stabil tudjon maradni Németország és az Európai Unió érdekében.

PestiSracok facebook image

Christian Lindner sajtótájékoztatóján arról beszélt: Olaf Scholz nem ismerte el, hogy az országnak új gazdasági modellre van szüksége. Azt mondta, a kancellár egyebek között arra akarta rákényszeríteni, hogy pénzügyminiszterként helyezze ideiglenesen hatályon kívül az ország gazdasági stabilitását biztosító adósságféket, amelyet Németországban az alkotmány is magában foglal. Olaf Scholz közölte azt is, hogy kérni fogja a kereszténydemokrata ellenzéktől a költségvetési tervek támogatását, beleértve a katonai kiadások növelését is.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/AP/Markus Schreiber)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.