Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Donald Trump alatt ismét új dimenzióba léphetnek a magyar-amerikai kapcsolatok

Szijjártó Péter: Donald Trump alatt ismét új dimenzióba léphetnek a magyar-amerikai kapcsolatok

Donald Trump régi-új elnök januári beiktatásával ismét új dimenzióba, egyféle "aranykorba" léphetnek a magyar-amerikai kapcsolatok az utóbbi évek ellenséges viszonyát, a mostani mélypontot követően - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti fórumán hangsúlyozta, hogy jelenleg a világ a veszélyek korában él, a kormányok és a vállalkozások is hatalmas kihívásokkal néznek szembe.

A koronavírus-járvány mellett kiemelte az ukrajnai háború okozta gazdasági nehézségeket is, és bírálta az invázióra adott nemzetközi válaszokat, az Európai Unió szerinte kudarcos stratégiáját is. Sérelmezte, hogy ennek nyomán összeomlott a fejlett nyugati technológia és az olcsó keleti energia kombinációjára épülő korábbi gazdasági növekedési modell, és nem is lépett semmi a helyére.

Rámutatott, hogy a földgázért mára Európában kétszer-háromszor többet kell fizetni, mint az Egyesült Államokban, a kőolajért pedig ötször annyit.

PestiSracok facebook image

"A szankcióknak drámai hatásuk van. A szankciókkal lábon, gyomron, majd végül fejbe lőtték az európai gazdaságot. A szankciók többet ártottak az európai gazdaságnak, mint az orosznak" - húzta alá.

Majd kifejtette, hogy az ezen helyzet nyomán előállt drámai áremelkedések miatt tavaly a kormánynak az infláció letörésére kellett összpontosítania, ami végül sikerült is.

- mondta.

- tette hozzá.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy Donald Trump győzelme komoly geopolitikai változásokhoz fog vezetni, ennek pedig jelentős kihatása lesz az Egyesült Államok kapcsolataira az EU-val és Magyarországgal is.

Úgy vélekedett, hogy teljesen új realitással kell szembenézni, amit európai uniós kollégái egyelőre nem hajlandóak elfogadni, pedig meg kellene végre érteni azt, hogy a háború elhúzódása csak tovább rontja Ukrajna és az EU helyzetét is, illetve hogy a harctéren nincs megoldása a konfliktusnak.

Rendkívül veszélyesnek nevezte az amerikai elnökváltásig hátralévő két hónapot, mondván, hogy "akik a sikertelen háborúpárti stratégiát képviselik, nemhogy nem adják fel, hanem egyenesen olyan helyzet kialakításán dolgoznak, amely megnehezítené, sőt szinte ellehetetlenítené a békekötést".

Felszólalt a készülő újabb EU-s szankciók ellen is, mivel azok az orosz energiaszektorra is kiterjednének, és világossá tette, hogy ilyen korlátozásokhoz Magyarország nem fog hozzájárulni.

A miniszter reményét fejezte ki, hogy Donald Trump beiktatását követően ismét új dimenzióba, egyféle "aranykorba" léphetnek a magyar-amerikai kapcsolatok a mostani mélypontot követően. Szavai szerint erre több republikánus párti vezetőtől is ígéretet kapott.

Rámutatott, hogy a gazdasági kapcsolatok még a jelenlegi meglehetősen ellenséges politikai viszonyok közepette is virágoztak a két ország között, így a kölcsönös tisztelet helyreállásával óriási fejlődés jöhet.

Majd arra emlékeztetett, hogy nagyjából 1200 amerikai vállalat több mint százezer embert foglalkoztat hazánkban, és a közelmúltban is több milliárd dollárnyi befektetésről sikerült megállapodni különböző pénzügyi ösztönzők segítségével, s a beruházástámogatási rendszerben a kormány fontos változásokat eszközölt, hogy a gazdasági semlegesség stratégiája keretében az ország megfelelhessen az új korszak kihívásainak.

Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.