Pesti Srácok

Új céges telefont akart, emiatt kamuzott a rendőrségnek, ezért most lemond egy brit miniszter

null

Lemondott pénteken Louise Haigh brit közlekedési miniszter, miután kiderült, hogy évekkel ezelőtt félrevezette a rendőrséget egy utcai rablás ügyében, és az ügyből bírósági eljárás lett. A Sky News kereskedelmi hírtelevízió feltáró riportja szerint a 35 éves Haigh még 2013-ban bejelentette a rendőrségen, hogy kirabolták, és a bűncselekmény során ellopták céges mobiltelefonját is.

A telefont nem sokkal később otthonában megtalálta, ezt azonban már nem jelentette a hatóságoknak, és akkori munkahelyétől kapott egy új telefont. Amikor ez a rendőrségi eljárás során kiderült, beidézték kihallgatásra, és a rendőrség a vádhatósághoz továbbította az ügyet, amely végül a területileg illetékes magisztrátusi bíróság elé került. Louise Haigh itt beismerte vétkességét a rendőrség félrevezetésében, és a bíróság további jogkövetkezményekkel nem járó próbára bocsátási végzést hozott. Az angol jogrendben ez a legalacsonyabb szintű elmarasztaló bírósági határozat.

A Sky News név nélkül idézett forrásai szerint Haigh a telefon ellopásáról tett hamis bejelentéssel próbált új típusú céges telefonhoz jutni. Az eset nyilvánosságra kerülése nyomán Haigh pénteken bejelentette lemondását. Sir Keir Starmer miniszterelnöknek írt levelében hibának minősítette magatartását a több mint egy évtizeddel ezelőtti ügyben, de hozzátette: nem szeretné, ha az incidens elterelné a figyelmet a kormány munkájáról, ezért távozik tisztségéből.

Louise Haigh nem először került a sajtó figyelmének középpontjába: a munkáspárti kormány júliusi megalakulása után nem sokkal szélhámossággal vádolta a P&O hajózási óriáscéget, és a társaság bojkottjára szólította fel az utazóközönséget, miután a vállalat két évvel ezelőtt 800 brit alkalmazottját elbocsátotta és alacsonyabb bérért külföldi munkaerőt toborzott.

PestiSracok facebook image

Haigh felhívása miatt egy időre kérdésessé vált egy több mint egymilliárd fontos (csaknem 500 milliárd forintos) beruházás, amelyet a P&O dubaji központú anyavállalata jelentett be nagy-britanniai kikötők fejlesztésére, és Keir Starmer miniszterelnök személyesen határolódott el az akkori közlekedési miniszter nyilatkozatától a beruházási tranzakció megmentése végett. Louise Haigh a júliusi parlamenti választások után megalakult munkáspárti kormány első olyan miniszteri rangú tagja, aki múltbeli jogi kihágás miatt távozik posztjáról.

(MTI / Kiemelt kép: X)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.