Pesti Srácok

Zelenszkij beszédet mondott Budapesten és újra kijelentette, hogy Ukrajna nem hajlandó engedményeket tenni

null

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is beszédet mondott az Európai Politikai Közösség budapesti csúcstalálkozóján. Ukrajna számára elfogadhatatlan, Európa számára pedig öngyilkosság engedményeket tenni Oroszországnak – mondta az ukrán államfő. Fegyverre, nem pedig tárgyalási támogatásra van szüksége a háborúban álló országnak – érvelt a békepárti álláspont ellen Zelenszkij. Az ukrán elnök lényegében megismételte eddigi álláspontját a háború folytatásáról. És persze nem felejtette el összemosni az egész ügyet az 1956-os magyar forradalommal.

Határozottan elutasította azokat a javaslatokat, amelyek szerint Ukrajnának engedményeket kellene tennie Putyinnak, ezt öngyilkosságnak nevezve Európa számára.

Az ukrán győzelmi terv minden pontját megvitatták már tematikus találkozókon, ennek elfogadására kell sürgetni Oroszországot – emlékeztetett Zelenszkij. Ukrajnának kell döntenie a háború befejezésének feltételeiről – tette hozzá az államfő. Zelenszkij felszólított a befagyasztott orosz vagyonon keletkező hozam felhasználására Ukrajna újjáépítésében, és sürgette a partnereket, hogy találjanak mechanizmust ezen források gyors átutalására.

Trump Zelenszkijt is felhívta, utóbbi nem győzött pitizni az X-en közzétett posztjában

PestiSracok facebook image

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, hogy telefonbeszélgetést folytatott Donald Trumppal, és gratulált neki az amerikai elnökválasztás megnyeréséhez.

„Nagyszerű beszélgetést folytattam Donald Trump elnökkel, és gratuláltam neki történelmi, meggyőző fölényű győzelméhez” – idézte az ukrán elnököt az X-alkalmazásban közzétett bejegyzésére hivatkozva az Unian hírügynökség. Ezt az eredményt lenyűgöző választási kampánya tette lehetővé – fogalmazott Zelenszkij. Kihangsúlyozta: „megállapodtunk abban, hogy szoros párbeszédet folytatunk, és fejlesztjük együttműködésünket. Az Egyesült Államok erős és rendíthetetlen vezető szerepe létfontosságú a világ és az igazságos béke szempontjából”.

Vezető kép: Az Európai Politikai Közösség (EPC) budapesti tanácskozásának résztvevői a Puskás Arénában 2024. november 7-én. Középen Orbán Viktor miniszterelnök, mellette Irakli Kobahidze georgiai miniszterelnök, Keir Starmer brit miniszterelnök, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, Edi Rama albán miniszterelnök, Emmanuel Macron francia elnök, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Mark Rutte NATO-főtitkár, Frederiksen dán miniszterelnök és Aleksandar Vucic szerb elnök (b-j), mögötte jobbra Recep Tayyip Erdogan török elnök. MTI/Kovács Tamás

Forrás :MTI/Magyar Nemzet
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.