Pesti Srácok

Migránsok tömegeit telepítené be a Tisza Párt és a DK

Migránsok tömegeit telepítené be a Tisza Párt és a DK

A Néppárt és a baloldali frakciók egy nagykoalíciós megállapodást kötöttek az európai parlamenti ciklus egészére, ennek ténye mellett pedig épp annyira fontos, hogy pontosan mire is vonatkozik ez a megállapodás – hívta fel rá a figyelmet a közösségi oldalán közzétett videójában Dömötör Csaba európai parlamenti képviselő

A képviselő elmondta: a megállapodás tárgya többek között a migrációs paktum gyors és teljes körű végrehajtására vonatkozik.

Dömötör Csaba kifejtette: 2024 tavaszán született a döntés a tanácsban arról, hogy bevezetik ezt a paktumot, aminek egyik része a kötelező szolidaritás, ami egy „eléggé félrevezetően szép” elnevezése a betelepítési kvótáknak.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta a képviselő, hozzátéve: az is benne van ebben a paktumban, hogy fel kellene gyorsítani a menekültügyi eljárásokat, ezért létre kellene hozni új táborokat. Kezdetben harmincezer bevándorlót osztanának szét, de válsághelyzet esetén ez a létszámkorlát felülről nyitott lenne.

Dömötör Csaba összefoglalóan elmondta: a baloldalon a változatlanság politikáját választják a migrációban, és milliók számára üzenik, hogy nyugodtan induljanak el Európa irányába, mert valamelyik országban úgyis letelepedhetnek majd.

– szögezte le a képviselő.

Forrás: Magyar Nemzet, Fotó: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.