Pesti Srácok

Az övcsat-saga, avagy Magyar Péter és politikai Mónika Show elmúlt egy éve

null

Hát csávókám, ez nagyon lenn van - szól a klasszikus idézet Gyurcsány Ferenctől, és akkor még nem is tudtuk, hogy mennyivel lejjebb kerülünk még a baloldal celeb-politikusainak történeteiben alig egy év alatt. Magyar Péter ugyanis megmutatta, hogyan kell szektát építeni foltos gatyában, besörözve, piramisjáték módra. Lássuk mik voltak Petike legdurvább akciói az utóbbi hónapokban.

Nézzük honnan is indult a temus Jim Jones története. Voltak itt semmit mondó hangfelvételek, egy-két történet arról, hogyan erőszakoskodott a feleségével (később a barátnőjével), de az igazán durva bulikák csak ezután jöttek. Volt ugye az az emlékezetes este, mikor Petink a táncparketten akarta orálisan kielégíteni a gyanúsan fiatalkorú lányt, majd pedig mikor kivitték a biztonságiak, nemes egyszerűséggel összeszarta magát bocsánat, szóval gyanús folt keletkezett a naciján.

Igaz, a foltképzés előtt arra még volt ideje, hogy ellopjon egy telefont és a Dunába hajítsa, mert úgy gondolta, ciki lenne, ha valaki akarata ellenére készítene róla felvételt (ironikus nem?). Ezután pedig hazament, megírta milyen jó volt a diszkózás, majd törölte a posztot, mikor kijózanodott. Csodás kezdés.

A MetaMaca megjelenik

PestiSracok facebook image

Aztán ugye ott vannak a sosem volt politikusok, akiket beejtőernyőzött Brüsszelbe a sosem volt pártján keresztül. Köztük is a legszebb, legokosabb, leggyorsabban lájkoló MetaMaca, Dávid Dóra, akit egyenesen Mark Zuckerberg adott kölcsön Péterünknek. Meg is dobta a közösségi médiában az eléréseit, Magyar ma kevesebb követővel több lájkot kap, mint a világ bármelyik politikusa. Dóra cserébe csak annyit kért, hogy legyen Magyarország is olyan sokszínű, mint London. Mi ez? Semmi ez...

Apropó képviselők, az se volt semmi, mikor kiderült, hogy a messiás megsápolja a saját képviselőit (tudják, az agyhalott Soros-ügynököket) havi ezer euróra. Ilyen egy jó kis piramisjáték, de a rendszerváltó kártyákból biztosan visszaosztanak valamit a képviselőknek is. Tudják, így működnek a piramisjátékok.

Benyelni a legutolsó kommentet is

Az sem rossz, hogy Petink mennyire megbízik a régi mondásban, miszerint, ami az interneten van, az biztosan igaz. Ennek kapcsán külön muris volt, mikor elhitte egy névtelen bejegyzésről, hogy az abban foglaltak, miszerint két gyerek "menczereset" játszott, és a Péter nevűt megverték. Sokkal kellemetlenebb volt viszont, mikor elhitte a Magyar Hang által kitalált álhírt, és ezzel nemzetbiztonsági kockázatot okozott.

Dehát, egy ügyvédnek miért is kéne tudnia, hogy le kell ellenőriznie a bizonyítékokat, mielőtt gond nélkül benyeli a legnagyobb hazugságokat is. Nem a szakmája része ugye? Ugye?

A szekta

Viszont talán a legnagyobb, legfelháborítóbb és legidegesítőbb húzás a szekta létrehozása lett. A Tiszekta ugyanis úgy üzemel, mint egy vallási fanatikus dzsihadista lincstömeg. Aki ugyanis nem imádja szó nélkül Petit, az dögöljön meg, azt meg kell ölni, természetesen a béke és a szeretet jegyében. Vagy a tisztelet és szabadság jegyében, a fene tudja, nem mi alapítottuk a Pártot, sőt Peti is csak megvette őket.

A lincstömeg tehát ott áll a temus megváltó mögött, készen arra, hogy bármikor bárkire lecsapjon, aki nem szereti a vezért. Ez a legkevésbé vicces hülyeség, amit Peti elindított, de ez a legveszélyesebb. Reméljük a hívek hamarabb világosodnak meg, mint a messiás gatyája...

Fotó: PS