Pesti Srácok

Erdő Péter: életünk az Istennel való találkozás felé tart

null

Az ember és az emberiség élete is az Istennel való találkozás felé tart - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony éjszaka Budapesten. A bíboros a zsúfolásig telt Szent István-bazilikában arról beszélt: a karácsonykor meggyújtott gyertyák az örök és mindent betöltő fényességet jelképezik, amely Krisztus születésével "eljött közénk, és azóta is velünk járja a történelem útját".

- mondta.

A történelemben az ember messzire kalandozhat a teremtőjétől, de végül mégis mindig az igazság és a teljes valóság érvényesül, hiszen "sem az egyéni életünk, sem az emberiség élete nem korlátozódik a földön eltöltött időre, hanem az örökkévalóságba tart, az embert szerető Istennel való találkozás felé" - fogalmazott Erdő Péter.

PestiSracok facebook image

A bíboros szerint az emberiség gondolkodására és működésére is mintha egyre inkább ráborulna a sötétség, amelyben az ember elveszíti az irányt, amelyben csak magára figyel, nem látja élete célját és a másik embert.

Pedig az angyali szózat pontosan azt kívánja, hogy legyen dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön az embereknek, akiket szeret az Isten.

Jézus azt mondja magáról: "Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben." Jézus nem egy életfilozófiát hozott, nem puszta tanítást arról, hogyan lehet észszerűbb vagy kellemesebb az életünk, hanem személyesen jött el.

Ha vele élő kapcsolatban vagyunk, akkor kapnak igazi fényt a dolgok és az emberek, akkor valóban benne járunk az igazi fényben, és minden tettünket - azt is, amelyet máskor csak rutinból végzünk, a reggeli keléstől a tanuláson és az utcai közlekedésen keresztül a munkáig - bevilágítja a fény.

- fogalmazott Erdő Péter.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.