Pesti Srácok

Lakatos Márk egyik kerítőjét őrizetbe vehették

Lakatos Márk egyik kerítőjét őrizetbe vehették

Emberkereskedelem gyanújával vettek őrizetbe egy 27 éves férfit, aki feltehetően az a kerítő lehet, aki Lakatos Márk stylistnak szállított fiatalkorúakat szexuális kizsákmányolás céljából. A férfi letartóztatását is kezdeményezték.

Egy embert őrizetbe vettek és kihallgattak a rendőrök, aki a Lakatos Márk-féle ügyben lehet érintett. Mint ahogyan arról mi is beszámoltunk a szexuális kizsákmányolás idején még csak 15 éves árvaházban élő fiút egy férfi vett rá arra, hogy létesítsen szexuális kapcsolatot Lakatos Márkkal a lakásán, cserébe egy sportcipőt kap a stylisttól. Az áldozat arról is beszélt korábbi kollégánknak, Ábrahám Róbertnek, hogy nem ő volt az egyetlen, akit megkörnyékeztek ilyen ajánlattal, majd elvittek Lakatoshoz az együttlétekre.

A Magyar Nemzetnek az őrizetbe vételről a Budapesti Rendőr-főkapitányság a következő tájékoztatást adta:

PestiSracok facebook image

Az áldozat arról is beszélt, hogy drogot is adtak neki és olyan dolgokat is meg kellett tennie, amiket nem akart, de félelmében teljesített.

Forrás: Magyar Nemzet, fotó: Facebook

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.